Ha jól emlékszem nem is igazán az ötletem volt, mint Tomijé.Mert hát kicsit még egy tekintek a bringázásra, mint a triatlonozás velejárójára, de hogy én még külön menjek is? :DDe Mégis egy ilyen versennyel egy hosszabb edzést is ki lehet váltani, motiválobb így. Mint már korábban írtam szeretek én bringázni, de ha feltenné valaki a kérdést, hogy melyik a kedvenc sportod a triatlonon belül, harmadiknak mondanám csak a bringát.
Korábban gondoltam már a Tour de Pelsora is, hogy menni kéne oda, de Nándi mondta, hogy nem kell az, lesz még alkalom bőven bringázni és őszintén szólva az óriási bolyok, nagy esések híre is kicsit eltántorított.
De igen, ez a verseny Tomi ötlete volt, de én is támogattam. Korábban még attól féltem az edzéstervemben szerepelni fog utána egy kis futás.
Nagyon nem szoktam szinttérképeket, útvonalakat nézegetni, nem ez alapján döntök, hogy elmegyek-e egy eseményre vagy sem.
Ezen ráérek később is aggódni. Nevezés megvolt, ok. Már viszonylag régen. Vártam a versenyt,mint egy hétvégét, amikor megint nem pihenés lesz. Persze Nagyatádig nem is lesz, de megint egy utazós hétvége elé néztünk. Aztán kezdtek előjönni az emlékek, hogy ismerősök már voltak ott és mondták, hogy dombos. Sőt volt aki amikor meg tudta, hogy odamegyünk, részletesen leírta, hogy hát ott van egy akkora domb, hogy az nem is domb, hanem olyan, mint egy fal és ott mindenki leszállt és tolták, de még ígyis csúsztak vissza bringás cipőben. Kicsit rémülten, de kétkedve fogadtam, mert Attila így ezt annak idején nem emelte ki. Na majd meglátjuk. Már kezdenek nem annyira megrémíteni a dombok, majd aggódok, ha odaértünk.
Már korábban megtudtam, hogy az országúti versenyeken bolyozni lehet, épp azért a könyöklő használata tilos. Bár sejtettem a választ, de megkérdeztem a szervezőket, hogy ha nem is használom, akkor is le kell-e szerelnem. A válasz persze igen volt. Pedig én pont most akartam könyöklőzni. :)
Kaptunk kulacsot, ami kellemes meglepetés volt, de az már kevésbé, hogy a tésztapartira nem kaptunk jegyet, mert nem 5 előtt, hanem fél 7kor értünk oda. Ez sehol nem volt kiemelve, csak az, hogy minden résztvevőnek ez jár. Egyáltalán nem kívántam a bolonyaiuk ízét, de azért ez azóta is jobban felháborít, mint kéne. Egyébként a szervezés tökéletes volt, a frissítés, a szurkolás, az útvonalbiztosítás. Balatonfüred után főleg láttam a különbséget, mondjuk itt eldugott zalai falvak voltak és nem egy Tagore sétány. De így is látszódott, hogy itt tényleg nagyon figyelnek erre. Az elején lévő útvonalbiztosító/rendőr eligazítást is láttuk.
A legnagyobb félelmem a versennyel kapcsolatban az volt, hogy fázni fogok és hogy a bolyok azért veszélyesek. Tudom nagy hülyeség, mert nagyon ideális idő volt a szelet leszámítva. Felhős, időnként napos, huszonegy-két fok, de hihetetlen változás volt, amikor sütött a nap és amikor felhős volt. Nálam ez kulcskérdés. Nagyon utálok fázni és mostanában olyan az idő, hogy nyár közepén is előfordul. Úgy döntöttem karszárban megyek, aztán max leveszem. Először volt villára szerelt chipem. Ezért azt hittem több ponton lesz időmérés, de én csak a rajtban és a célban láttam. Volt egy hegyi versenyfutam is, de azt sem tudom mivel mérték, mert ott sem láttam semmi időmérőt.
Azon is aggódtam, hogy nem akarok egy bolyban másik miatt borulni. Egyébként is veszélyesnek tartom ezt a bolyos dolgot, nem hogy ha még ennyi ember van, aki ráadásul életre-halálra versenyez. Megbeszéltük Tomival, hogy hátra megyünk, de azért ne annyira, hogy ne maradjon ember. Ez a 127 km nagyon jó edzés Atádra és már nagyon úgy tűnik, hogy addig ez lesz a leghosszabb táv is, amit tekerek. Az ottani táv 2/3-a. De ahogy egy ismerősöm mondta 180 km-t mindenki tud tekerni, csak van aki 10 nap alatt. :D
Az új nyergem elsőre fura volt, de mára bebizonyosodott, hogy nagyon jó. A fenekem érzem ezen is, de kevésbé, illetve más tesztrészeimnek pedig sokkal jobb.
Tudtam, hogy Atádon nem lehet bolyozni és ezért talán jó lenne itt sem, hogy gyakoroljak, de hát hülye azért nem vagyok, hogy ahol lehet a saját dolgom nehezítsem. Ígyis nagy szél volt végig és mivel egy ilyen négyzetet mentünk, nagyrészt szemből vagy oldalról fújt. Azért a mezőny nagy része elment előttünk, a dombos vidéken pedig elég nehéz volt tartani a bolyt. Ez később alakult ki úgy-ahogy. 127 km azért eléggé meg tud szabdalni egy kb. 300 fős mezőnyt. Tomi mondta, hogy marad velem, hiába mondtam neki, hogy menjen nyugodtan. Itt nem volt olyan jó szerviz lehetőség, mint Balatonfüreden, hogy csak egy telefon és jönnek. Itt vagy a 4 frissítő állomáson oldottad meg, vagy egyedül vagy állítólag a végén felszedtek. Szerencsére most is megúsztuk defekt nélkül.
A táj most is nagyon szép volt, röpültek a kilométerek. Dimbes, dombos volt a táj, de tudtam, hogy még a nagy, emlegetett dombok jönnek.
Nem voltam nagyon felkészülve az útvonalból, ezért nem tudtam, hogy mikor lesz az. Megyünk egy faluban, jobb kanyar, jó sok ember megy sorban és egy mindenki elkezd huhogni. "Huha.... " "uristen".... stb. Először nem is értettem, hogy most minden kanyarnál ez lesz?
Majd amikor bekanyarodtam én is megláttam. Azt a bizonyos emelkedőt. Jó, emelkedő, jó, nagy, de azért nem egy függőleges fal, ahogy reklámozták. Hát de azért érzem, még az alján vagyok, de korán váltottam vissza, már nem tudok könnyíteni, és hol van még a vége. Van aki már az elején leszáll. Engem nem érdekel, én ezen felmegyek, én csak azért is megmutatom. Majd valaki mondja, hogy nem ott van ám ennek a vége, ahol látszik, a fás részen is túl. Huha, nem baj, én felmegyek. A domb közepén kb. mindenki leszáll és tolni kezdi, még egy srác nyomja előttem montival. A váltó még a Gonosz manón való leszakadás óta nem az igazi, már be akartam állíttatni, mert dombon mindig visszaugrik a legkönnyebből egyet. Ez most nem jön jól. Kemény vagyok és felmegyek, de így még nagyobb szívás. Próbálom kitartani, hogy ne ugorjon vissza, de folyton ezt csinálja és meg folyton váltogatok. Látok egy srácot, aki pont a leszakadt lánca miatt nem tudja folytatni a versenyt.
A sok megálló, leszálló ember egyébként zavar, mert elállják az utat, de én küzdök tovább. Ha már eddig feljöttem, nem szállok le. Olyan ziláló hangom van,hogy messziről már hallják előttem. Nem is állok ki, ülve megyek. Beérek az erdő részre, itt már kétszer is felemelkedett az első kerekem a földtől. Tuti nem jó technikával megyek, de már csak azon igyekszem, hogy felmenjek, mert itt már megállni sem tudnék, nem tudnám kicsatolni a lábam olyan gyorsan, hogy el ne essek. Tomit is megelőzöm, ő is leszállt. És lassan vége. Meghaltam. A domb tetején frissítő. Mondom Tominak, hogy lehet feljöttem, de én most elleszek itt egy 5 percet. De nem hagyja, mondja, hogy majd a dombon lefelé pihenek. Ég a tüdőm. Nem a lábam érezte meg legjobban. 185 a pulzusom. A karommal annyira szorítottam a kormányt, hogy fáj. A lábamat ezek mellett nem érzem.
 |
| Ezen a képen nem is látszik annyira, hogy szenvedek |
Na aztán pihentem a dombon lefelé, de a tüdőm még vagy félórán át durván éreztem. Tudtam, hogy lesz még egy hasonló domb, gondoltam is, hogy na akkor tuti leszállok én is. Nagyon büszke voltam, hogy én itt felmentem, de fogalmam sem volt, hogy most akkor ez volt a legdurvább vagy nem?
A lejtők is izgalmasak voltak, fékeztem is bőszen. Ez a domb is eléggé szétszedte a mezőnyt, nem nagyon maradt ember, akire rá lehetett volna tapadni. Csomó ideig ketten voltunk Tomival. Ment ő elől, majd mondta, hogy leadja nekem. Na, de jó, kellett nekem vagizni a dombon, most már tudja, hogy nem vagyok törékeny nő és foghatom én a szelet neki. :D
Folyamatosan néztem az órámon, hogy mennyivel megyünk, nem volt rossz, de azért 30 közeli inkább bolyban volt. Lett egy jó kis bolyunk is később, de a következő frissítőnél ők megálltak. Mi csak egynél álltunk meg, volt nálunk kaja, meg innivaló is, nem volt rá szükség. Ezek a hátsó bolyok már nem voltak olyan rendezettek, 20-30 ember is képes volt egy sorban menni, ahelyett, hogy kettes sorban fejlődött volna. Vagy így össze-vissza egymás mellett, cikk-cakkban. Egyszer kicsit előrébb mentem, majd egy csaj megszólal mögöttem, hogy nem ér előzni! Visszafordulok, mondom tessék? Megismétli?.Visszakérdezek újra. Nem azért, mert nem hallottam, amit mondott, hanem nem értettem. Mi az, hogy nem ér előzni? Úgy tudom versenyen vagyunk. Majd mondja, hogy nektek vettem át tegnap a rajtszámot, nem? Hát mondom nekünk tuti nem. De hát valami Réka volt... Hát mondom nem mi voltunk. Gondoltam is magamba, még ha te is lettél volna, cserébe akkor nem lehet nálad gyorsabban menni?
Na aztán a frissítőpont után megint boly nélkül maradtunk. Tomi előre is ment. Sokáig mentem egyedül is. Sőt, olyan is volt, hogy rámtapadt 2-3 ember. Huha, mondom saját bolyom lenne? Ez a tempó nekik jó?
Később hátulról annyi ember utolért minket, hogy megint lett egy óriás bolyunk. Sőt külön útvonalbiztosító motorosunk is lett. Sok autót akkor már ez nem érdekelt és elég nagy sebességgel előztek minket. Nagyon próbáltam ezen a bolyon maradni. Nagyon sok energiát lehet egy bolyban megtakarítani, de nekem rengetegbe került, hogy ne szakadjak le. Aztán egy dombon el is véreztem. Mondom menjenek. Megint egy kicsit egyedül. Aztán felzárkóztam egy idősebb csávóra. Megyek én mögötte, jól jön egy kis pihenés. Éreztem, hogy nekem ez lassú, de nem akartam előzni, mert az túl sok energia lenne most.
Majd megjött hátulról a hosszan frissítő nagy boly, "Szeleshát" feliratú mezekkel. Gyorsan rájuk is ugrottam és mentem velük majdnem a legvégéig. 90 km... Félironmannél már vége lenne. Nagyatádon csak vele út...
Összefolynak a dolgok. Előtte még volt egy nagyobb domb. 15%. De ez sokkal hosszabban elnyújtottnak tűnt és könnyebbnek, mint az első. Úgy gondoltam, ha ott nem szálltam le, akkor előzetes terveimmel szemben, itt sem fogok. Ezen a dombon olyan szurkolócsapat volt, hogy hihetetlen. Itt is nagyon sokan leszálltak. Itt még egy szurkoló lány tolt is pár méteren át, futott utánam. Tök kedves volt tőle.
Na és akkor a végéig a szeleshát bollyal mentem, jó volt a tempó, de figyelnem kellett, mert ivás közben ha 2-t nem tekertem máris maradtam le.
Sok településen jártunk. Sokszor gondoltam rá, hogy engem már csak a sport érdekel, mert már nincs kedvem tanulni, másoddiplomához sem, üresfejű sportoló leszek. Erre áthaladunk Söjtörön, Deák Ferenc szülőfaluján. Na, ma is tanultam valamit, vagy újratanultam, amit rég elfelejtettem.
Megyünk a bollyal egyszer csak az első kiabálja, hogy macska. Az út szélén egy bizonytalan macska. Lepergett előttem a tiszaújvárosi baleset. De szerencsére itt nem ismétlődött meg, köszönhetően annak is, hogy a bolyt vezető srác el is siccelte.
Már csak 10 km.
Lassan beérünk Zalakarosra. A bolyomban 3 lány van, nem tudom hány évesek, de őket, azért a végén le kéne nyomnom. Vannak versenyek, amik közben egyáltalán nem foglalkozok azzal, hogy lesz-e helyezésem. Itt túl sokat is foglalkoztam, annak ellenére, hogy tudom, hogy nem vagyok egy jó bringás. Előre megnéztem és tudtam, hogy kb. 11 lány vagy a korcsoportomban, ami ittt 20-29 évet jelent. Az nem olyan sok, nem? És ma olyan jól megnyomtam és a dombokon is mind felmentem. Ma jobban küzdöttem, ez alapján most jobban megérdemelnék egy érmet, mint máskor. Tudom hülyeség, de foglalkoztatott a gondolat.
Az egyik lány kérdezi, hogy miért kerülőn megyünk a célhoz. Hát mondom, egy dologra emlékszem az útvonalból és az a zalakarosi kilátó, úgyhogy lesz még egy domb. befejezésként ezen is felmegyek. Ők lemaradnak. Az órám alapján még van 8 km, de a szurkoló lányok mondják, hogy már csak 3.
És igen, már ott a cél.
Volt egy gyalogos beérkező is, akivel épp a végén történt valami és a válán bringával futott be. Ezért nincs rendes célfotóm.
Az edzéstervemben 5 óra volt, 4:31:52 a hivatalos idő. 27,4 km/h-s átlag. Ez nálam és a dombok függvényében is jó idő.
Mikor leszállok ellégé érzem a lábam, de most sem adtam ki az összes energiám. Úgy néz ki a 180 km-es tekerést Atádon tapasztalom meg először. :)
Megvárjuk az eredményhirdetést, bár előtte a kiíráson láttam, hogy hetedik vagyok a 13-ből.
Korábban kellett volna ehhez felkelnem. :D Majd egy órát kéne még ezen javítanom. Olyan régen neveztem, hogy egyesületkénk még az Angyalcipőket adtam meg.
Amit legjobban vártam, hogy sikerül-e megnyerni a 600ezer forintos bringát, de sajnos az nem jött össze. Úgyhogy a kis fehér paripammál rójjuk tovább a kilométereket. Úgyis mondtam neki már rég, hogy ő lesz a nagyatádi nagy Ő. :)
No comments:
Post a Comment