Dam tot Dam - 16km

4 ev utan eloszor most nem leszek ott...

Az első holland terepfutó versenyem - Dwingeloo (Run forest run)

Csak röviden szeretném összefoglalni a lényeget. Az Amszterdam maraton óta ez volt az első versenyem, az első holland terepfutóversenyem. Az utóbbi 4 hónapban ez a versenyen megtett 14 km volt a legtöbb, amit egyben futottam, előtte meg kb. 3szor 10 km-t. Az utóbbi 4 hónapban lustálkodása odavezetett, hogy már ezt a 14 kilométert is kihívásnak tekintettem. Az volt a versenyen a célom, hogy csak ne én legyek az utolsó. 

Ez olyan jól sikerült, hogy 100 nőből 32. lettem. Azért a verseny előtt az utolsó 10-11 km-es futásomon már kezdtem érezni, hogy kezdek talán visszatérni. 

Bár ideje összekapnom magam, mert március 6-ára neveztem a Hága félmaratonra. 

De a lényeg, ez a verseny megint emlékeztetett, hogy miért is csinálom ezt. Nagyon szeretek futni, nagyon szeretek terepfutni. Bár sok ismerősöm röhög, hogy milyen terep van Hollandiában... Sík... Pont nekem való, úgysem bírom a szintet. Miután nagy lelkesen beneveztem a versenyre, felmerült bennem, hogy tényleg 14 kilométer futásért utazunk oda-vissza 300-t?

Nagyon nagyon szép helyen volt, a szervezők mindent megtettek, hogy minden kis dombot útba ejtsenek. :) Így 14 km-en 49!!! méter szint is összejött. Végig tudtam futni, motivált, hogy versenyen vagyok, 6:53-as átlagot mentem, bár a végén éreztem, hogy már nagyon lassulok. 

És a táj valami baromi szép volt. Közben nem fényképeztem, mások képét osztom meg. Volt, ahol nagy sár volt, volt ahol állt a víz, de nem érdekelt. Volt olyan rész, ami úgy nézett ki, mint valami afrikai szavanna. Az erdő pedig annak ellenére, hogy február volt, olyan szép zöld volt, sok volt a moha és a fenyő. 

Nagyon tetszett a verseny. A szervezés jó volt, egyszerű, de jó. 

16,5 eurós nevezési díjért volt egy frissítő plusz a végén, chipes időmérés, jó pályajelölés és kb. ennyi. A végén még a rajtszámot is vissza kellett adni, látszott, amikor már megkaptuk, hogy használt volt. Bár én gyűjtöm őket, de nem baj. Szeretem a befutóérmet, de nem baj. 

Nagyon tetszett az egész, teljesen feldobott. Tomi mondta is, hogy nekem inkább ilyen versenyekre kéne mennem és nem utcaiakra és teljesen igaza van. 

Élveztem, hogy egyedül is vagyok az erdőben, de azért vannak mások is, hogy olyan szép és nem érzem azt a nyomást, hogy versenyen vagyok, csak futok. Már szinte elfelejtettem ezt az érzést. 

Folytatom az edzést, mert pár hét múlva kicsit nagyobb lesz a tét és most sajnos nem ott tartok ott, amit régen sokszor mondtam, hogy én bármikor lefutok egy félmaratont.

https://connect.garmin.com/modern/activity/1049381838

2016-os versenynaptár

Az mar biztos, hogy a 2016-s ev nem lesz olyan intenziv, mint a tavalyi.

Eddig a versenynaptaram:

2016.02.13. Run forest run - Dwingelo terepfutas 14km
2016.03.06. Hága félmaraton 21 km

2016.04.24. Mirandabad Triatlon Sprint táv 

2016.06.26. I can Amsterdam Triatlon Olimpiai Táv 

2016.09.10. Challenge Almere féltáv ??????

2016.10.16. Amsterdam felmaraton

2015 évösszefoglaló

2015-s összesítés a Garmin szerint:

251 activity

329 óra 45 perc edzéssel töltött idő

4.335 megtett km.

Úszás: 128,5 km

Bringa: 2.791 km

Futás: 1.114km

A 2015-s versenyeim száma kb. 19, ebbol 9 triatlon verseny.  Majus 9. es julius 25. kozott csak 1 hetvegen nem voltam csak versenyen, az Atad elotti hetvegen. 

Az idei ev merlege: 2 maraton - egy PB es egy PW :) (legrosszabb es legjobb ido).

Es egy IRONMAN!

Nagyon jó év volt, főleg hogy az adatok kb. az első három negyedévet fedik le. Kilustalkodtam magam es kezdem a felkeszulest a 2016-s evre. :)

Hogyan tovább?

Minden egy profilképpel kezdődött. Pontosabban ez a bejegyzés. Már régen akartam írni, de eddig nem jött az ihlet. A maratoni beszámolóm második fele hiányzik. Arról is írni akartam, hogy mi lehet az oka, hogy a maraton óta csak kétszer futottam, és hetek óta semmit. Először nagyon rosszul éreztem magam miatta, de továbbra sem volt kedvem menni. Úgy éreztem erőltetném a dolgot, de várom, hogy jöjjön az ihlet. 

Most újra megváltoztattam a profilképem a korábbira. A két kedvenc sportolós képem:

Kaposvár féltáv 2015.

Hvar félmaraton 2013.

Előjött belőlem a nosztalgia, eufória, amiket a képeket látva érzek. Itt ülök otthon lustán, de rá kell jönnöm, hogy hiányoznak ezek a pillanatok. És ezek a pillanatok azért is jöhettek létre, mert nem csak akkor edzettem, amikor kedvem volt, amikor szép idő volt, amikor tengerpart vagy búzamező volt a szemem előtt, hanem amikor nem volt annyira kedvem, amikor nem volt szép idő, amikor senki sem volt velem. 

Hiányzik. Azt hiszem hiányzik. És nem mondhatom azt, hogy majd jövőre, ha újra jó idő lesz, jövőre, ha újra lehet triatlonozni. 2012 óta futok és tudom, hogy ez megváltoztatott, nem adhatom el, még 1-2 hónapra sem. 

Addig addig tétlenkedtem, amíg a következő tervezett januári versenyemnek betelt a nevezése. De nem adom fel, tudom, hogy utolsó pillanatban nagyon sokan árulják a nevezéseket. 

De visszaugranék kicsit több, mint egy hónappal ezelőttre, arra a bizonyos Amszterdam maratonra. Az előző bejegyzésben nagyrészt leírtam, amit akkor gondoltam, de akkor még főként kerestem az okokat és tulajdonképpen a lábamra fogtam az egészet. De azért utána szépen lassan összeállt a kép. 

A maratoni előtti nagy világmegváltó terveimet összevetettem néhány verseny előtti megjegyzéssel, amiket másoknak írtam:

"az amsterdam maratonra készülök, inkább csak fejben, mert nincs annyira kedvem futni

grin hangulatjel vagyis hosszút "

"nem volt eddig nagy motiváciom, én csak meg akartam csinálni, az elmúlt 2 napban akarok 4 órán belül :D:D"

"az elején nagy tervek vannak, de a végén csak a túlélés grin hangulatjel remélem holnap nem így lesz"

"ha most tippelnem kéne max 4:15"

Az edzettél rendesen kérdésre ez volt a válaszom: "hát, a fartlekeket igen, a hosszúak nem akartak most menni" 

"de Nándi azt mondta akik ironmant csináltak idén azok min 20 percet javitottak

ugyhogy meg vagyok nyugodva :D:D:"

Utólag örülhetek, hogy ilyen hozzáállással nem a pálya szélén végeztem valahol. A maraton után nem tudtam mit írhatnék Nándinak próbáltam összeszedni a gondolataimat, de neki sikerült helyettem is.

Nagyon nagyon remélem, hogy nem haragszik meg rám, hogy ide berakom a levelét. Nagyon sokat jelentett nekem, amit írt és ebből is látszik, hogy milyen jó edző. 

"Szia Réka!

Remélem sikerült kiheverned a maratont, legalábbis fizikálisan. 

Én azt gondolom, hogy ez a maraton szeptemberben elment... Nem azért mert fizikálisan nem vagy felkészülve. Az edzéseredményeid nagyon jók, egyszerűen az a plusz hiányzott belőle(d), ami megvolt a nyáron. És félre ne értsd, abszolút nem baj ez, csak remélem Te is így kezeled, vagy így fogod kezelni.

Amiért jól sikerült Amszterdam:

- megmutatta, hogy tudsz küzdeni

- olyan versenyt is megcsináltál, ami nem ment

- tanított - a beszámolód alapján több hibát el is követtél, de tanultál belőle

Ami nem volt jó:

- eredmény

- motiváció

- összeszedettség

Az utóbbi szerintem egyértelműen a költözés számlájára írható, az első kettő meg a hosszú szezon számlájára, amely nagyon jól sikerült szerintem. Én a versenyt megelőzőn két fogatókönyvet láttam, vagy tét nélkül mész egy szuper időt 4 órán belül, vagy életed nagy szenvedése lesz. Sajnos (nem biztos, hogy sajnos) ez utóbbi lett.

Én abban biztos vagyok, hogy hosszú távon ez az eredmény jó hatással lesz Rád, tanulsz belőle, megmarad az az alázat a sporttal, ami nyáron megvolt. Kellenek a pofára esések, de ebből szerintem hibás olyan következtetést levonni, hogy nem a maratonra születtél. Lehet, hogy nem ez az a verseny, ami a legjobb számodra, de én kifejezetten vitatkozom azzal, hogy a rövidebb távokon sikeresebb lehetsz, mint a hosszúkon. Ez persze nem azt jelenti, hogy baj, ha jövőre rövidebb távokon indulsz, csak annyit, hogy hosszabb távon még nagyon sok minden van benned!

Szóval a kérdésem, Te hogy állsz, hogy látod a maratont és ami a legfontosabb: hogy vagy?

Szép napot Neked! :)"

A levele után megértettem mindent, amit eddig is tudtam a szívem mélyén. Rájöttem, hogy olyan ember vagyok, aki még sokszor magának sem vallja be valójában, amit érez. Például azt, hogy az, hogy kiköltöztünk Hollandiába igen is megviselt. Nem mondhatom, hogy rosszul érzem itt magam, de arra is rájöttem, hogy több dolgot örököltem a szüleimtől, mint gondoltam. Például, hogy mégsem viselem olyan jól a változást, akkor sem ha nem egy rossz helyre kerültem, de mégsem a megszokott közeg. Itt még nincs kivel edzenem, de ez is csak rajtam múlt eddig, mert rég jelentkezhettem volna egy klubba. Az Amszterdam maraton szerepelt a to do listámon, de hülyeség volt. Nem szabadott volna úgy kezelnem, mint egy dolgot, amit meg kell nézni Amszterdamban. Bármit is írtam a blogomba, a motivációm Nagyatád után megcsappant, ami érthető is, mert a 25 év sport nélküli életem hirtelen egy 10 hónapos heti 8-10 órás tréninggé változott. Elfáradtam. Elértem nagyon sok mindent, amit akartam és teljesítettem egy nagy álmom, az ironmant. De elfáradtam és valami hiányzik. Hiányzik, hogy csak úgy teljesítmény kényszer nélkül sportoljak. És még szinte nem is megy. Nem tudok úgy elmenni úszni, hogy ne számoljam hány métert úszok, mennyi idő alatt, és milyen úszásnemben. Mert nekem mindent dokumentálnom kell utána. Nem futok úgy futni, hogy ne nézném az órámon a tempót, az időt, a pulzust. Amikor meg hétvégén elmennék csak úgy bringázni Tomitól kapom meg, hogy miért nem megyünk gyorsabban, hiszen én már ironman vagyok. Nem, nem pont ezt nem akarom. Megcsináltam azt a versenyt, de nem akarom, hogy ez legyen az etalon. Attól mert van valahol maraton, miért kell nekem oda elmennem? Pont olyan versenyen, ahol épp félmaraton is lett volna. (Ahhoz elég lett volna 11-kor felkelni.) Ironman lettem, de az nem jelenti, hogy nem mondhatom, hogy nekem 30 km bringa elég volt. 

A 4. maratonom nagy tanulsága, hogy ha nem is minden, de nagyon sok minden fejben dől el. Próbáltam megfejteni a lemerevedő lábam rejtélyét, de igazából napokkal hetekkel előtte már leírtam, hogy nem is annyira akarom én ezt. Ami az érdekes, hogy részben (kis részben) csináltam az éremért, a pólóért is. Talán ez az egyik legcsúnyább érem, amit kaptam, a pólószabása meg haskilógós. 

A maraton után megírtam a Nándinak, hogy nagyon köszönöm az eddigi munkáját, de most szeretnék határozatlan időre szünetet kérni az edzéstervből. Úgy nehéz lenne nekem edzést tervezni, ha pihenni szeretnék és még nincs konkrét cél, amire készülnék.

A maraton óta eltelt több, mint egy hónap, de nem nagyon volt kedvem sportolni. Talán ennyi pihenés egy ilyen szezon után még belefér. (Nem, nem fér...)

Igen, mert van egy fontos dolog, amit még nem említettem a blogomban. A 2015-os magyar országos amatőr triatlon ranglista 25-29 éves női korosztályában a 4. helyet sikerült elérnem. :)

http://triatlon.hu/upload/file/25-29_1.pdf

Pontosan ezért írom ezt a blogot. Főként magamnak, hogy motiváljon olyan időszakban, amikor nehezebben veszem magam a sportra. 

Nem is hagyhatom abba, hiszen Hollandiában is sok tennivaló van még, úgyhogy jobb lenne ha mielőtt összeszedném magam:

Amszterdam maraton beszámoló

Az előző blogbejegyzésem elég viccesnek tűnik a tények ismereteben. Egy nappal a maraton előtt leírtam a világmegváltó terveimet, de hogy ennyire rosszul alakulnak a dolgok, arra nem számítottam. Az okokat továbbra is keresem.

Azért a szívem mélyén tudtam, hogy nem leszek 4 órán belül. A mostani formámat én nem is éreztem túl jónak, abból kiindulva, hogy a hosszú futások nem mentek túl jól, de főleg agyban. Nagyon szerettem volna PB-t, de ez alapján azért azt sem zártam ki, hogy nem lesz, de akkor is úgy gondoltam, hogy azért a PW (personal worst) nincs veszélyben.

Az expón láttam egy plakátot, hogy “Don’t stop running people are watching. ” Nevettem is rajta, hogy milyen jó rímes plakát, és közben arra gondoltam, hogy engem ez a veszély nem fenyeget, mert már vagyok olyan szinten, hogy legalább sétálnom ne kelljen. Hát nem így történt, sőt volt olyan pontja a versenynek, amikor úgy gondoltam már csak sétára leszek képes, és így még a 6 órás szintidőn belül sem érek be.

Hiába mondtam előtte, hogy majd azzal motiválom magam, hogy ironman vagyok és erős. Teljesen kész voltam, a lábam nem akart engedelmeskedni. 

Két dolog volt, amiért nem adtam fel 25-nél. Az egyik, hogy kb. a város céltől legtávolabbi pontján kezdődtek a problémáim. Fogalmam sem volt hol vagyok és hogyan jutnék vissza. Meg amikor láttam is egy metrómegállót, akkor is tudtam, hogy nincs nálam a kártyám és ebben a varosban nem lehet bliccelni. Ekkor azért el kezdtem keresni a szurkolók magára hagyott biciklijeit.

A másik ok az volt, hogy 3 napja dolgozok egy új cégnél, sokat nem tudnak rólam az emberek, de azt nagyrészt igen, hogy ő az az őrült, aki 42 km-t fut a hétvégén. Előttük semmiképp sem akartam azzal beégni hétfő délelőtt, hogy puhány vagyok és elbuktam. Jó bemutatkozás lett volna. 

Érdekes, mert tudtam, hogy többen követnek online, sokan tudják, hogy maratont futok aznap, olyanok akik sokkal fontosabbak nekem, mint a 3 napos kollégáim, de ez most nem motivált. Tudtam, hogy ők megkérdeznék mi volt és megértenék. Az elején folyamatosan úgy néztem az 5 km-enkénti ellenőrző pontnál lévő órámat, hogy vajon ők a távolból mit szólnak az eredményhez, biztos tökre örülnek, hogy milyen jól megy:

Net split times (difference) 5 Kilometer 28:44 (28:44) 10 Kilometer 57:03 (28:19) 15 Kilometer 1:25:53 (28:50)

De akkor kezdem az elején. Nem volt nagy izgulás, csak amiatt, hogy mit vegyek fel. Azt már azt hiszem írtam, hogy itt Hollandiában minden hidegebbnek tűnik. Végül volt rajtam felül 4 réteg is, ebből 2 hosszú ujjú és fülvédő is. Reggel még 4 fok volt és már az előrejelzés szerint 9-re melegedik, nem bírtam levenni, olyan hideg volt. Annyira nem volt melegem, így végig abban futottam. A végére, vagy inkább sajnos a közepére jól is jöttem, hogy a lassabb tempóban sem fáztam. Azt mondták 4%, hogy esni fog, de végig szitált az eső, ami épp arra volt jó, hogy a sót a szemembe mossa. Ha ezt előre tudom, akkor baseball sapkát veszek, de nyilván már csak akkor derült ki, amikor a rajtzónában álltam. 

Emlékeztem rá, hogy Berci mondta, hogy ő is jön, de aztán teljesen elfelejtettem és tökre megörültem, amikor megláttam, mondta, hogy direkt keresett. Ezt egy kerítésen át beszéltük meg, mert különböző rajtzónában álltunk. 

A 4 órás iramfutókat már akkor elvesztettem, mert én a 4:00:01-4:30:00-ban álltam, ők meg a másikban. A szakaszos rajt miatt pedig csak percekkel később indultam. 

A nap győztese egyébként az mp3-lejátszóm, ami eddig nem működött és most életre kelt és több, mint 5 órán át szólt. 

Elindultunk. Az elején a tömeg miatt nem tudtam olyan gyorsan haladni. Aztán szépen lassan beálltam egy tempóra, gondoltam keresek és nyulat, egy idő volt mire megtaláltam, nem is tudom pontosan mikor. Követni kezdtem egy rózsaszín felsős nőt, aki stabilan ment 5:40 körüli tempót. Annyira követtem, hogy szegénynek egyszer a lábára is kicsit ráléptem. Akkor folyton azon gondolkoztam, hogy a végén megköszönöm neki, hogy őt követve PB-t futottam. Annyira jól ment ez a tempótartás, hogy már akkor elbíztam magam. Ez a nő frissítőknél sem állt meg, mert kulacsövéből ivott. Úgyhogy a frissítés után kicsit jobban szedtem a lábam, hogy utolérjem. Ő volt a célpont, nem hagyhattam el. 

Nagyon jól ment a futás, mondjuk már 10 felett éreztem, hogy sok ez a 42. 

Már az elején éreztem, hogy pisilnem kéne, de gondoltam, maratonon eddig sem álltam meg, majd kiizzadom jó lesz. Pedig akkor még lett volna időm elmenni. Éreztem éreztem, hogy jó lenne elmenni, de ez közben egy erősebb inger lett. Nézegettem a bokrokat, de ott éppen semmi lehetőség nem volt, a toi toiknál meg óriási sor. 

15 km-ig egyébként jól ment minden, utána éreztem, hogy a tempó egy 10 mp-el lassabb (a hölgy is lassult). De gondoltam ez még mindig 6 percen belül,úgyhogy jó ez így. 

Úgy döntöttem 20-ig elfutok, hogy a szurkolóim még lássák az időm, aztán elmegyek egy helyre. Utólag nem tudom, hogy valóban kellett-e annyira, hogy nem bírtam volna még egy kicsit vagy ez egy jó ok volt-e a pihenésre, mert éreztem, hogy fáradok. 

Utólag bánom, hogy ott álltam meg, egy dolog, hogy vagy 6 percet várnom kell, de pont a félmaratoni időmet is lerontotta. 

Megkönnyebbülten indultam tovább, de most kicsit megvilágosodva nem tudom eldönteni, hogy ez a megállás okozta-e a vesztem. Őszintén szólva 19-nél éreztem, hogy juj eléggé elfáradtam, de akkor még mindig 6 percen belül voltam. 

De a kitérő után rohamosan el kezdett romlani a teljesítményem. Most folyton csak arra tudok gondolni, hogy mi lett volna, ha nem állok meg. Azért én elég sokáig kibírom, de most tényleg kellett. De lehet ez a 6 perc hidegben állás tett be. A lábaim nem akartak rendesen mozogni, iszonyú izomlázat éreztem, hogy nem bírom rendesen emelni a lábam, a talpam is fáj, néha lábfejkörzéseket csináltam. Az egész lábam olyan volt, mintha valami különálló rész lett volna, most is folyton lenéztem, hogy mi ért a lábamhoz pedig nem volt semmi, csak a fájdalom... 20-25 között valahol elkezdtem sétálni. Ekkor gondoltam rá, hogy én kiszállok, de mit csináljak én itt az Amstel partján amerre csak a madár jár.. De ennek így semmi értelme, még 17 km. Na jó, akkor erőltetem a futást 5 km-ig, aztán séta. Nem ez nem fog menni. 2 km... Nem, nem megy. 1 km... Valahol 25 előtt előzött vissza Berci, akit 7 km környékén magabiztosan lehagytam. Mondtam neki, hogy 25-ig futok, utána sétálok kicsit. Mondta, hogy fussak el 30-ig onnan már csak 12 km van, azt meg lefutom. Hát pont 25-ig futottam el, hogy az online közvetítés mérő pont után sétáljak. Megálltam nyújtani, de éreztem, hogy attól csak görcsölne. 

Gondoltam rá, hogy sírok, hogy ez nem hiszem el, hogy még 15 km-t kell végig szenvednem. De nem volt erőm. Folyamatosan azon voltam, hogy feladom, mert ennek semmi értelme. Még sétával sem leszek bent a 6 órán belül. Meg ha bent is leszek, akkor mit meséljek? Futottam egy félmaratont majd sétáltam egy másikat? Szörnyű kimondani, de tényleg szinte csak az új kollégák előtti le nem égés motivált, hogy ne adjam fel. Aztán valahogy erőt vettem magamon időnként és 7-8 perc közötti kilométerekkel mentem. Majd séta...A 4:30-as lufisok elszáguldottak mellettem. Ez is eléggé megviselt. Folyamatosan néztem honnan lophatnék bringát, hogy hazamenjek. Aztán valahogy 30-ig is eltelt az idő. Kín keservesen. Mondogattam magamnak, hogy minden agyban dől el, de a lábam erről nem hallott valszeg. 32 km-nél döntöttem úgy,hogy nem véletlenül van a hátsó zsebemben egy algoflex, én azt beveszem. 30-35 között volt a legrosszabb a tempóm. 35-nél éreztem, hogy mintha kezdene hatni a gyógyszer, mert kevésbé érzem a lábam. Sokkal többet futottam 35 után, mint 25-35 között. Lassan, de menni kezdtem. A végén már csak az motivált, hogy legalább 5 órán belül legyen. Innen már tudtam, hogy ha nem adtam fel 25-nél már 35-nél nem fogom, a korábbi okok miatt sem. Szomorúan gondoltam rá, hogy akik az online közvetítést nézik, látják, hogy baj van. A vége felé sokkal több szurkoló volt, sokan olvasták le a nevem a rajtszámról. 40 km-től már csak az vitt, hogy mindjárt vége. 38-nál volt csak gél, gondoltam beveszek egyet, csak jobb lehet. Az utolsó 5 km-en tudtam, hogy már nem sétálhatok, mert akkor nincs meg az 5 óra. 

Befutottam a stadionba, szép volt. Vége. 4:53:17. PW. 

Hogy állnak a lábaim, te jó ég...

Nem örültem az időnek, de örültem, hogy vége a szenvedéseimnek. 

Az utolsó 15-17 kilométer meggyőzött, hogy sosem akarok többé maratont futni.

Egy nappal később, már nem vagyunk ilyen határozott ezt illetően, mert revansot akarok. De ahhoz sok mindent meg kell értenem és sok mindent máshogy kell csinálnom. 

Amit csinálhattam volna máshogy: 

- A cipőmet még a maraton előtt le kellett volna cserélnem, mert éreztem, hogy nem csillapított eléggé.

- El kellett volna mennem a rajt előtt pisilni, és akkor máris 6 perccel jobb időm lenne. (lásd 20 és 21 km között). Sőt lehet az ottani sorban állás miatt merevedtem le úgy, hogy ez okozta a vesztem.

- Semmi frissítőt nem vittem magammal. Csak a frissítőknél lévő vizet, izot ittam, banánt ettem. Legközelebb nem érdekel, hogy cipelnem kell, de viszek kulacsban kólát és eszek géleket is. Nem véletlenül eszik ezeket a többiek. 

De amit továbbra sem értek, hogy a lábam miért nem bírtam. Nem foghatom a pulzusra, nem foghatom az időjárásra. Bár van kollégám, aki azt állítja, hogy a más páratartalom, magasságkülönbséget lehet nem bírtam. De ő nem tudja, hogy én nem futottam egy maratont sem Budapesten, én csak külföldön futottam, ugyanúgy más körülmények között. Nem volt légszomjam vagy ilyesmi. Egyszerűen a lábam nem bírta. Mi lehet ennek az oka? Hogy nem edzett eléggé? Félmaratonig bírja, de kevésszer kapott annál nagyobb terhelést. Nem elég egyszer kétszer 30 km-t futni előtte, sokszor kell. Vagyis nekem tuti sokszor kell. Vagy a megállás lenne emögött?
Nem tudom hova tenni ezt a dolgot egyelőre. És sajnos Nándinak sem tudok elszámolni vele. Nagyon bízott bennem és ő meg is tett mindent, ennél az eredménynél mindenki sokkal jobbra számított. 
Fel is posztoltam egy nem túl pozitív bejegyzést a facebookra. Nagyon sok kedves hozzászólást kaptam, arra vonatkozóan is, hogy nem az idő a lényeg, és hogy nem ezért csinálja az ember. 
Részben igaz, részben nem. Nem feltétlen számít az idő, de amikor úgy áll oda az ember, hogy nem az első alkalom, nyilván van időterve. 

Azt biztosan tudom, hogy amikor 2012-ben elkezdtem futni, akkor csak a teljesítés volt a cél, semmi más, nem terveztem, hogy időeredményektől függő ember leszek. De persze egy idő után az ember feszegetni akarja a saját határait. De közben valamiről elfeledkeztem, hogy valójában azért csinálom ezt, mert szeretem. És ezért is volt különösen rossz ez a verseny, mert a nagy részét nem élveztem, de nem hogy nem élveztem, utáltam. 
Az órám úgy is haldoklik. Lehet ki is dobom és futok majd anélkül, ki a világból és mikor elfáradok visszafordulok. :)
Hogyan tovább?
Semmiképp sem fogom feladni a futást, mert anélkül már szerintem nem bírnék meglenni. És valójában szeretek versenyezni, múltkor is triatlonoztam álmomban. Mostanában kifejezetten élveztem a fartlek futásokat is, szóval úgy gondolom jobb lenne visszatértem rövidebb távokra. 
Ha van egy versenyen 5, 10, 21, 42 kilométer miért kell nekem mindig a leghosszabbra menni? Már négyszer bizonyítottam, hogy meg tudom csinálni és egyszer, hogy még ennél is többre vagyok képes. 
Már pedzegettem Nándinak, hogy nekem kell egy hosszabb pihenő. Nem kérhetek úgy edzéstervet, hogy nincs célom. És egyelőre konkrét nincs. Szeretnék megismerkedni itteni futócsapatokkal és csak úgy kötetlenül futni. Lesz január 10-én egy jó kis holland tengerparti félmaraton, amire szeretnék következőnek elmenni. Mi ott a cél? Nincs cél, hogy élvezzem a futást. Szeretnék 2016-ban holland sprint  és olimpiai távú versenyeken indulni. 2016. szeptemberében lesz Almere-ben is egy Challenge Almere nevű nagy triatlon verseny. Ezt a versenyt már az ideköltözésünk előtt jóval kinéztem magamnak. Oda mindenképpen szeretnék elmenni, de még nem tudom milyen távon.
Egyelőre ki kell hevernem ezt a maratont. 

https://connect.garmin.com/modern/activity/931386790