Kaposvár 113

Kezd már kicsit fárasztó lenni ez a beszámolóírás, főleg úgy hogy már hatodik hete folyamatosan versenyekre járunk. :) Mondtam is Tominak, hogy olyanok vagyunk, mint a vándorcigányok, akik minden héten összepakolnak és útra kelnek. 

Pedig ez volt az a verseny, amire igazán készültem, ennek kellett volna Velence után a második versenynek lennie, a második félironmannek. A sok felkészítő verseny alapján azt gondolnám, hogy már nem is izgulok annyira, sőt a cuccok összepakolása és a készülés is gyorsabban történik. 

Mégis a kaposvári verseny előtt szokatlanul nyugtalan voltam. A verseny előtti éjjel rosszat álmodtam, hogy próbálom felvenni a depóban a neoprénem, miközben már rajt van. Folyton úgy éreztem, hogy elfejetettem valamit, és tuti valami nincs meg. Hát így utólag egy kis naptej elfért volna a hátamon, főleg mivel mindig én mondom, hogy a szűrt napfény is milyen veszélyes. De mivel a rajt előtt még az volt a legnagyobb bajom, hogy esőkabátot vigyek-e, így a naptejezés elmaradt. 

Szerintem a mez vonala még kb. egy évig tuti látszódni fog. 

Szombaton már jól felmértem a terepet, aznap Tomi versenyzett, szurkoltam, bejártam a pálya egy részét. Nem volt nagy meleg, a víz kb. melegebb volt. Próbáltam megfejteni hány fokos, 19-21 között ingadoztak a válaszok. El is döntöttem, hogy ez nekem egyébként is túl hideg, meg ha már lehet is neoprént használni, akkor fogok, gyorsabb is úgy, és ha már megvettem, amortizálódjon. Sőt 1,500 méternél többet még nem is úsztam benne. Nagyon sok dologgal egyébként én nem szoktam foglalkozni, nem vazelinezem magam, nem dörzsöl ki. Csak a pulzusmérő, na ott lehet kennem kéne. Eddig triatlon versenyeken mellőztem a használatát, hogy ne zavarjon, de gondoltam majd most újításokat végzek. Kiváncsi vagyok mennyi a pulzusom és ha nagyon zavaró lenne, majd leveszem. 

Most sem kapkodtam el a neoprén ellenére sem a vízbemenést, előtte 5 perccel bőven elég. A víz elég jó hőmérsékletű, de nem túl átlátszó és tavaly itt állítólag egy 86 kilós harcsát is kifogtak. De ettől teljesen el tudtam vonatkoztatni. 

Nagy taktikám nem volt a versenyre, célidőt sem nagyon mondtam, de magamban egy 6:30 +/- 15 percet mondtam volna. Nem tudtam milyen a bringa pálya, bár a szintrajzot láttam. Már nem hat meg, hogy szintes. De szeretnék már egyszer végre valami 30-hoz közeli bringa átlagot menni. 

Na de előlről kezdve, elindult az úszás. Megint az volt statégia, hogy itt próbálom megnyomni, a bringát szépen erőt tartalékolva megyek, futáson meg meglátom mire maradt erő. Már az úszás elejétől fogva kisebb légszomjat éreztem. Nem tudom mi volt az oka. A pulzusmérő, amit először vettem fel úszásra vagy esetleg, hogy most jobban izgultam, mint szoktam? Nem volt vészes, attól még mentem tovább, szokásos kettes levegő. Reméltem,hogy az irány jó, de azért néztem fel. Jó lábvizet most sem találtam. Egy csávót követtem, de erre többször megállt nézelődni előttem. Fogalmam sem volt, hogy milyen tempót megyek, nagyon lassúnak éreztem magam, úgy éreztem az egész mezőny előttem van. Néztem is hátra és nem tűnt olyan soknak a mögöttem lévő ember. Az első bójánál, ami elvileg 1000 méternél volt, gondoltam megnézem az órám, megéri most az a 2 mp-es veszteség. 18:37 Nem is olyan rossz, 2 percen belül, sőt eddig végig szembehullámzás volt. Mentem tovább, reméltem, hogy most, hogy hátulról jönnek majd a hullámok gyorsabb is lesz. Az órám 2,8 km-t mért, sosem mér jól a vízben, de ennyivel többet nem szokott. Cikk-cakkos a térkép kicsit. Amikor kijöttem és láttam, hogy 37:36 az idő az órám szerint, annak örültem. Bár utólag ez 1900 méterre vetítve 01:59-es százak, aminél azért én jobbat tudok. Tomi azt mondta, hogy szerinte hosszabb volt a pálya, mert a parthoz közeli bóját pl. minimum 2 méterre vitte a szél az eredeti helyétől és ha a benti bójákkal is ez történt..

Na mindegy is, az úszás eltelt, bár néha egy örökkévalóság éreztem a vízben. A neoprént most még bénábban sikerült levenni, mint eddig, sehogy nem akadt a kezembe a madzag. Azért a depóidőkkel még ígyis elégedett vagyok. A víz egyébként jó volt, volt hogy úgy éreztem a neoprénben, hogy egy kicsit melegem is van. 

Direkt úgy akartam menni, hogy most se halljak meg, dombokon szépen lassan, lefelé ahogy csak bírom. De azért verseny volt és amikor kifelé a depóból egy csávó kétszer is megállt előttem az útban bringával, majdnem idegesen rákiáltottam. Legyen már tekintettel másokra és ráadásul teljesen az út közepén. A bringaszervizben előtte lévő nap megnézettem a bringám, a srác adott pár jó tanácsot is, Atádig teljesen szét is szedetem és kitisztítattom. Nagyon rendes volt a srác egyébént, kiderül az is, hogy előzetes terveimmel ellentétben a stoplit nem kell lecserélni a cipőn. 

Úgy gondoltam, hogy most véletlenül sem használom a múltkori energiaszeletet, hanem a bevált házikészítésű zabszeletből viszek. Csomagoltam el sótablettát is, de a bringán nem találtam épp a zsebemben, ezért csak verseny előtt és közben 1-t vettem be. 

Még szombaton nézegettük a High-fives frissítőket és megtetszett egy termék, amire a srác azt mondta, hogy ő bringán ajánlja és futásra az regenerál. Megtetszett, gondoltam éles bevetésen kipróbálom. Mivel ez lefoglalta az egyik kulacsom, a másikba vizet raktam. Azt tanácsolta Igalnál kezdjem el inni és az pont jó lesz a futásta. Hát Igalban 3szor jártunk, először 20 km-nél, gondoltam ez még nem most jön. Frissítő állomáson 2szer álltam meg, izot, banánt ittam, vizet töltöttem. Nem kell nekem energiaszelet és gél. Már rengeteg gélünk van otthon, de nem érzem, hogy én abból enni akarnék bármikor is. 

Elég nagy szél volt. Pont odafelé. Éreztem, hogy nem haladok hatalmas sebességgel, de most direkt úgy állítottam be az órám, hogy lássam az átlagsebességet. Nem tudom mikor és miért, de úgy döntöttem, hogy ezen a versenyen elkezdem a könyöklést. Éreztem most is a hátam, de annyira nem volt vészes és van elég bajom a széllel, nem akarok plussz felületet adni neki, hogy belémkapjon. A végén úgy alakult, hogy kb. táv 80%-t könyökölve töltöttem, a dombokon felfelé engedtem inkább el, illetve lefelé, amikor már nagyon begyorsultam és úgy éreztem jobb, ha a féken a kezem. Ahhoz képest, hogy eddig kb. 3 percet töltöttem könyökölve az összes versenyemen elég jó. Sokat tanultam is a technikájáról. Először olyan görcsösen szorítottam, hogy belefájdult a csuklóm. A végén olyan magabiztos voltam, hogy még ivásnál sem mindig engedtem el. 

A vízből egyébként 4. nőként jöttem ki, aminek örültem, bár a kisördög a fejemben mondta, hogy és az a 3 mennyit úszott? Nyilván ennek egyenes következménye volt, hogy a bringán rengeten előztek. Főleg pasik, de addig számoltam, amíg a 8. helyre csúsztam vissza minimum nők közül.

30 km-nél kiabál mögöttem egy srác, hogy a telefonod kiesett, szétesett, ott van az úton. Megállok, visszafordulok, tolom, látom, hogy a kistáska nyitva. Nem értem, tuti bezipzároztam, vagy mégsem? A hátlap az úton, a többi részét mellette az árokban találtam meg. Nem nézem meg most, hogy működik-e, hanem megyek tovább. Aki elmegy mellettem kérdezni, hogy segíthet-e. Tök rendesek. Na, de még mindig jobb, mintha defekt lenne. Nem mintha várnám, de lehet a gumik védőangyala vigyáz rám fentről, mert szerencsére most sem volt semmi gond. De egyébként ezen a versenyen másnál se láttam problémát. Pedig most olyan supportom volt. Tomi és ET Ati autóval kísértek és szurkoltak és mint később kiderült Tomi még az első, hátsó kerekét is kivette és az is lett volna kéznél,ha kell. :)

Voltak dombok, de Zalakaros után mondom, hogy nem voltak vészesek. Visszaváltottam és mentem szépen. Nem álltam ki sosem, én combkímélő üzemódot választottam. Néhány emberrel a dombokon kerülgettük egymást, de azért az volt a jellemző, hogy engem előztek. Többen kiemelték, hogy a nágocsi frissítőpont milyen szuper volt és tényleg az volt, a hangulat is, csak mivel én ott pont nem terveztem megállót, így nem voltam nagyon részese.

Egész gyorsan elment a bringa, visszafelé a hátszél is segített, már nyilván annyira nem éreztem. Kiváncsi voltam, hogy fog menni a futás, mert a múltkoriból kiindulva arra gondoltam, ha nem lesz semmi bajom, mennie kell gyorsabban is. Nagy tanulság, hogy bringára mindig vinnem kell, majd sok zsepit. Én tényleg próbálkoztam úgy orrot fújni, de nem az igazi. 

Olyan gyorsan eljött a bringa vége, hogy el is felejtettem kipörpgetni a lábam. A második depóm még gyorsabb lett. Irány a futás. Most már én is rájöttem a nagy igazságra, hogy a triatlon igazából itt kezdődik. 21 km az sok most, de mondjuk azt, hogy csak 3 kör. Semmit nem vittem a futásra, se vizespólót, se sapkát, se napszemüveget, árnyékosabb pályára számítottam. Illetve ahhoz képest, hogy a tó partján ment az út, hepe-hupásabb volt, mint vártam. Már a bringa utolsó 10-15 kilométerén gondolkodtam, hogy meg kéne állnom egy technikai szünetre, de valahogy sajnáltam az időt, meg még gondolkoztam, hogy kibírom-e. Pedig egy mezőn jobban el tudtam volna bújni. A futópálya első körében is ez a gondolat foglalkoztatott, folyamatosan egy alkalmas bokrot kerestem, mert pont rossz helyen volt a fordítónál a wc és vissza kellett volna mennem kicsit. Már lassan meggyőztem magam, hogy kibírom így, de aztán úgy döntöttem, hogy nem dilemázzok tovább és mint kiderült volt ott egy másik wc is. Gyorsan beugrottam oda, bár nagyon sajnáltam az elre pazarolt időt. Ez nálam azért nagy szám, mert eddig egy versenyemen sem kellett még megállnom pisilni. 

A futás nagyon ígéretesen indult, 5:15-5:30-as kilométerek. Éreztem a szokásos görcsöt a bal lábfejemen, de nem volt vészes, tudtam, hogy pár km és elmúlik. Már nagyon nagy terveim voltak, hogy én itt ma félmaraton PB-t megyek, de aztán nem. Az első kör még a kis megállással együtt is jól ment, aztán megint mintha a gyomrom éreztem volna, most nem volt olyan vészes, mint múltkor, de komolyan elkezdtem aggódni, hogy mit egyek én Atádon, hogy ezzel semmi bajom ne legyen. Szerintem egyszerűen nem tudja feldolgozni sport közben a gyomrom azt a kis kaját sem. Lehet mások nem véletlenül nyomatják a géleket? Foghatnám akár a gyomromra is, de úgy éreztem egyszerűen fáradok.13 kilométertől már megjelentek a 6 perc feletti kilométerek. Volt, amikor még megerőltettem magam a fotós kedvéért és szebben kezdtem futni, volt amikor már arra gondoltam, hogy messziről odakiabálok, hogy nehogy le merjen fényképezni. Utolsó kör előtt Tomi egy kis kólát is adott, az jó volt. Sok ismerőssel találkoztam a futópályán. Láttam az első csajt, nagyon jól nyomta. Flander Marcit nem volt szerencsém látni, mert ő akkor ért be, amikor én futni kezdtem. :) Csak három kör, ez járt a fejemben, már csak 3 km, már csak 1,5 km. 6:20-nál néztem rá valahol az összidőre. Jé, ez jobb lehet, mint Szálka? Jé, ez PB lehet? Akkor nyomjuk meg, hogy biztos meglegyen. Péter Attila bemondja a nevem és kedves szavakat is, de arra már nem emlékszem. Fókuszálok, hogy ne órát állítgassak. :D
Tomi a célban vár. Rögtön a fűbe ülök. PB. Azt mondja, hogy úgy nézek ki, mint aki el sem fáradt, mert szerinte sokszor voltam már rosszabb állapotban. Ehhez képest sikerült szenvedős fejű portrésorozatot készítenie rólam.

Örülök, mert sikerült és nem is rosszul, jó a befutópóló, figyelmeztetnek mindenkit, hogy átveheti a nagyatádi útlevelét. Aggodalommal tölt el, de ha ők úgy gondolják, hogy meg tudom csinálni. :D Nem, én gondolom úgy, hogy egy nagyon szép, nagyon hosszú és nagyon küzdelmes nap lesz. 
Korábban megjegyeztem, hogy június 30 az a nap, amíg le lehet mondani a nevezést és ha akkor a verseny után közvetlenül vártak volna tőlem egy igen-nemet, hát...
De ma július 1 van és még rajta vagyok a rajtlistán. Még 23 nap. 

https://connect.garmin.com/modern/activity/817823620