Run, Réka, run: Szálka 2.0

Már több, mint két hét telt el a verseny óta, de még most is nagyon nehezen vettem rá magam, hogy megírjam a beszámolót.

Mások már akik 1 héttel később megcsinálták a budapesti 70.3-t már azok is leírták az élményeiket, de nekem valahogy most nem megy.

Persze az is elterelte a gondolataimat, illetve lefoglalt, hogy rögtön a verseny után következett a több, mint egy hetes megérdemelt tengerparti nyaralás.

De pl. a Stockholm maraton után annyira fel voltam dobódva, hogy akkor még aznap este posztoltam is a beszámolót.

Most is a lényeggel kezdem, a piszkos tényekkel:

Félironman lettem! Teljesítettem a szálkai verseny XL-es távját 6:27:19 alatt.

Elsőre nagyon jó időnek tartom, 6:45-7 óra közötti időt terveztem, ehhez képest nagyon örülök, hogy 6 és fél órás időnek. Azt a tényt sajnos, hogy a biciklis pálya jelentősen rövidebb volt, nem tudom elhalgatni. Az én órám 81 km-t mér, de másoké is. Szóval azért +9 kilométerrel azért az időeredményem is egészen máshogy nézne ki, reálisabb lenne az a 7 órához közelni. Persze nem ezen a 9 km-en múlt volna, hogy befejezem-e a versenyt vagy nem, de akkor is zavar.

A másik ami zavart a versenyen, hogy a szerintem átlagos vagy nem olyan rossz időeredményem ellenére kb. 5-6 ember volt már csak mögöttem. (Pontosabban 10.)

A verseny pont az amatőröknek volt meghirdetve, nem volt szintidő, ’mindenkit megvárunk’ jelszóval. Azért előtte kiváncsiságből megnéztem, hogy egy nagyobb féltávú versenyen mennyi szokott lenni a szintidő illetve, hogy milyen eredményekkel érnek be.

Átlagosan 8 óra a szintidő egy félironmanen. Balantonfüreden ennek ellenére voltak többen akik 8 óra feletti idővel értek be, és elég sok embernek volt 6 és fél óránál több az ideje.

Úgy látszik Szálka végül mégiscsak a profik versenye lett, mert utánam már csak 10 ember volt. Láttam az időm folyamatosan az órámon és nagyon örültem neki, mégis ez a tény zavart.

Az összes 137 indulóból a 127. lettem.

Nők közül 19-ből a 15. Most meglep ez az alacsony szám, pedig korábban még sokszor nézegettem a rajtlistát, hogy hátha alapból dobogóra kerülhetek, mert mondjuk csak 3 nő indulna. J

A jól hangzó mondat: A kategóriámban az 5. lettem.

A rosszul hangzó mondat: A kategóriámban az utolsó lettem.

Nagyon vártam ezt a versenyt már tavaly óta. Akkor nagyon megtetszett. Engem főleg megszólított, hogy amatőröknek szól. Folyamatosan nézegettem, hogy mikor írják már ki, hogy lesz a verseny. Aztán volt egy idő, amikor már lemondtam róla, mert többen mondták, hogy a budapesti ironman miatt idén biztosan nem rendezik meg. El is szomorodtam.

Amikor viszont kiderült, hogy mégis lesz, nagyon megörültem. Minden második nap néztem a honlapot, hogy mikor lehet már nevezni.

Nem véletlen, hogy így én lettem az első nevező. J

Nagyon megörültem annak is, hogy idén lesz érem is és hosszúujjú póló.

Korábban írtam, hogy Nagyatádra nem is készültem menni, de Szálkára mindenképpen jó edzésnek bizonyult.

Azt, hogy úszni egész jól tudok, tudtam. Futni alapból nem futok gyorsan, de kitartó vagyok ezt is tudtam. A bicikli az örök félelmem.

Úgy gondoltam a verseny előtti héten csütörtökön ideje lenne megtanulni a biciklizés spd pedállal. (Már május óta, amikor az országútit vettem, azóta volt pedálom és cipőm.) Mondjuk bizonytalan voltam ebben, mert nagyon féltem tőle és gondoltam nem a verseny előtt kéne elesnem vele. Egész jól ment, óvatos voltam és eltértem az eredeti tervtől és a röpis térdvédőmet sem vettem fel. Első alkalommal kimerészkedtem a szigetre is és haza a rakparton. Mivel semmi hirtelen váratlan helyzet nem történt, így mindig leraktam a lábam mikor kellett. Ezen felbátorodva verseny előtt héten pénteken el is mentem egy 65 km-es biciklizésre. Szálkára való készülés jegyében direkt szabit is vettem ki aznapra. Akkor is jól ment, de egyáltalán nem éreztem magam gyorsabbnak a pedál miatt. Sőt azt a kört tettem meg már gyorsabban is máskor sima cipőben. De aznap nagyon fáradtnak éreztem magam. De még mindig paráztam, hogy hogyan fogom bírni a 90 km-t, ezért vasárnap elmentünk Visegrádra, ami oda-vissza 90 km. Egész jól ment, ami azt jelenti, hogy gyors most se voltam, de nem éreztem magam annyira fáradtnak. Mondjuk ott is megálltunk, meg visszafelé pizzázni is, úgyhogy azért az sem teljesen egybe volt. Végülis mentem a verseny előtti hétvégén 150 km-t, az utolsó pillanatban gondoltam megint, hogy be kéne hozni a lemaradást.

A verseny hete a legjobb, tudtam, hogy már csak pihennem kell és hogy már nem tehetek semmit... Persze mondta is valaki, hogy az a jó, hogy azt érzed, hogy nem vagy eléggé felkészülve. De ez nálam nem valami stréberkedést, hogy maximalizmust jelentett, hanem tudtam, hogy így van. A biciklis edzésnél, már csak a kombinált edzéseket csináltam kevesebbet. De azért azt tudtam, hogy meglesz, hogy vagyok annyira kitartó, hogy én végigszenvedem.

Lehet ezért sem vagyok olyan felszabadultam boldog, mert nem voltam eléggé felkészült és jobban kifárasztott a verseny, mint kellett volna. Róma után, az első maratonom után is ezt éreztem, hogy annyira elfáradtam, hogy az örömenergiáim is ki kellett adnom magamból a verseny alatt és nem maradt több.

Izgultam ezt kár is tagadni. A verseny előtte csütörtök reggel azzal a mondattal ébredtem, hogy nekem ehhez nincs kedvem, inkább alszok szombat estig és akkor már vége.

Idén már péntek este lementünk Szálkára, ott aludtunk. A tó víze nagyon jó meleg volt, de azért este már nem úsztam benne. Átvettük a rajtcsomagot. Hát 2 sima kis matricát kaptunk csak. Most se lesz olyan kis hátul a biciklimen fityegős matricán, na mindegy... Az is újdonság volt, hogy idén volt chipes időmérés, bár mint kiderült csak a végén mérte az időt. Mivel az órámmal én jól tudtam minden részidőt mérni, engem különösebben ez nem zavart.

A szokásos nutellás kalácsos reggeli... bedepózás... idén a karra rajtszámírás elmaradt... Hiányoltam, olyan menő. J Pedig a lábunkon lévő chippen elég nagyban ki volt írva a rajtszám. Ez a víz sem olyan szép tiszta, áttetsző, mint a gyékényesi bányató, de az meglepő is volt. Tudtam, hogy túl sok mindent nem fogok látni, de próbáltam elkerülni, hogy közben szemüvegpárátlanítás miatt álljak majd meg.A rajt előtt elég elől álltam, de gondoltam most Dobay Attila taktikáját alkalmazom, hogy inkább engem előzzenek, mint én másokat. Rajt...

Az úszás jó volt, próbáltam egy nagyon kicsit többet kiadni magamból, de azért nem hajtottam magam túlságosan. Az elején folyton éreztem, hogy hozzáérnek a lábamhoz, de azért is volt mert elég elől voltam. Féltem, hogy a chipemnek valami baja lesz.. Hát kb. úszásban amiben legjobban fejlődnöm kell az az, hogy valahogy meg kell tanulnom célirányosan, egyenesen úszni. Rengetegszer felnéztem, de az iránytartással ígyis voltak problémáim. Amikor elértünk a bólya vonalába, 50 méterrel alrébb voltam, mint kellett volna, úszhattam vissza. Odafele egy sráccal eléggé egymás mellett úsztunk, vagyis szegényre többször ráúsztam, a jobb karom még mindig jobban húz. Megint keresni akartam lábvizet, de valahogy sosem sikerül ideális tempójú embert találnom, vagy lassú vagy túl gyors. Hagytam is. Ja a másik, amiben sok fejlődési lehetőség van még, hogy ekkora tempónál én nem bírok 3-as levegővel menni és minden bal karcsapásnál jobbra veszem a levegőt. Az úszásszal összességében elégedett vagyok, 38:48 lett. 40 percen belülit szerettem volna.

És 3 ironmant is megvertem úszásban J, akik persze vagy még a depóban vagy a biciklipályán rögtön lenyomtak.

http://connect.garmin.com/modern/#activity/573910909

Egyesek szerint kevesebb volt az úszás, az órám, ami vízben valahogy sosem pontos 2,57 km-t mért.

Az első depóm majdnem 7 perces lett, ennyire soknak nem gondoltam volna, de azért én vettem arra a fáradtságot, hogy megtöröljem a lábam és ne füves lábra húzzam a zoknim. A pulzusmérőöv használatán sokat gondolkodtam az elején, mert hogy csak a macera van a felvételével és sok ideig eltart, de aztán úgy döntöttem, hogy felveszem. Felöltöztem, benyomtam egy gélt és mentem föl a bringával a dombom, majd erre észreveszem, hogy basszus a pulzusmérőt elfelejtettem, az ott lóg a kormányomon.

Lett volna, akinek leadhattam volna, de úgy döntöttem, hogy inkább felveszem.

Úgy éreztem végig biciklizés közben, hogy nem jól van rajtam, de szerencsére mért. 153 lett az átlagpulzusom. Másnak futás közben annyi, de nálam ez normális.

És akkor négy kör biciklizés volt. Örültem először, hogy legalább nem 90 részre, hanem könnyebb, csak 4 részre kell bontanom fejben a távot. A pálya kicsit változott tavaly óta, de tudtam, hogy ígyis lesznek dombok. Az odafelé tartó rész volt a könnyebb, az lejtett, de a sík részen is éreztem, hogy azért annyira durván nem tekerek, mégis 34-el megyek. Gondoltam is, hogy ebből baj lesz. Ezért van mindig szembeszél, mert a hátszelet nem érzi az ember, az normális, hogy akkor olyan gyorsan haladsz. Aztán jött a fordító, na akkor egyszerre megértettem mindent. A 30 feletti tempónak annyi volt, sokkal nehezebb volt és akkor jött visszafele a domb is. Az egyetlen dobogókői edzésem nagyon tanulságos volt és most Szálkán is ez jutott eszembe. Ajjjaj ez a domb túl nagy falat lesz, nem fogom bírni. Folyton az járt a fejemben, hogy egy félironman nem tolja a bringát, nem száll le, én sem szállhatok. Váltanék vissza, de már nincs hova... Nyomni kell... Na jó azért akkora domb az nem volt, de nekem kezdő országutisnak elég kihívás... És még jövünk ide háromszor... Szép volt a táj... bár negyedszerre már nem annyira... Első körnek vége, már csak 3 van... Még kettő... Jajj, basszus, de nem akarom ezt a vidéket újra látni, de még kétszer fogom... Magyarországot is jobban megismertem, mert mostmár pontosan tudom hol van Kismórágy és Palatinca. Bár az utóbbit mindig palacsintának olvastam. J Tomi csinált egy csomó palacsintát, ez volt a különleges frissítőm. A másik meg a cola. De csak két palacsintát nyomtam be a verseny alatt, nem voltam jobban éhes.

A harmadik körben úgy éreztem, hogyha már most vége lenne a biciklizésnek, akkor is úgy hagynám abba, hogy elég is volt és küzdöttem is bőven... De nem volt, még egy kör... Szenvedtem. Elfáradtam... főleg a visszafelé tartó, szembeszeles részen.. Alig bírtam már síkon tekerni... Valahol a bringapályán nyomtam be a második zselét... Nem akartam szemetelni, de mit csinálhattam volna a ragadós tasakkal?

Ja és ami végig zavart nagyon a versenyen, hogy folyamatosan folyt az orrom. Azért is, mert éreztem, hogy kb. mindenem tele van még az úszás miatt vízzel. Folyamatosan fújnom kellett az orrom, én nem tudom annyival elintézni, mint a fiúk...

Aztán nagy nehezen vége lett a biciklinek. Az utolsó másfél körben már folyamatosan azt kívántam, hogy bárcsak már futhatnék, akkor a fenekem sem érezném...

Aztán vége lett.

608 méter szintemelkedés, 25,5 km/órás átlag, amivel nagyon nem vagyok megelégedve, de erre nagyon sokat kell még edzenem.

http://connect.garmin.com/modern/#activity/573910914

Depózás újra. 7 perc... sok... Nincs triatlonmezem. Tudtam, hogy nekem megéri az időt, hogy ne biciklis gatyában fussak, pedig tudtam volna abba. Tudtam, hogy nekem megéri, hogy másik póló legyen rajtam. A cipőm is kicsit hangyás volt... Irány futni...

Dobay Attila kérdezte az elején, hogy merre kell majd kifutni, mert nem mindegy, hogy kinek hol van a depóhelye. Én erről a szabályról életemben nem hallottam, bár logikus, de mondtam neki, hogy ez amatőr verseny, itt olyan tuti nincs. De volt, szerencsére egy kedves versenyzőtársam erről felvilágosított és mondta, hogy merre kell megkezdeni a futást.

Azt a depóból kivezető dombot nem erőltettem, sétáltam. Az mp3 lejátszóm ott felejtettem. Tomi mondta, hogy odaadja másik körre, de mondtam, hogy nem érdekes. Az utóbbi időben teljesen megszoktam anélkül.
(Tomi egy nagyszerű fotósorozatot készített a depózásomról, de mivel nem követendő példa, nem reklámozom. :))

Akkor már csak 4 kör... jaj, már megint 4 kör. Fáradt voltam, de a lábam szerencsére nem volt beállva. Ezt a körös dolgot a végére megint nem viseltem túl jól, második még jól ment, de a 3. 4. már szenvedősen. Azt a fordítót, templomot... sem akartam volna mégegyszer látni. Sőt egyfolytában azt kívántam, hogy bárcsak inkább biciklizhetnék. 2:30-as félmaratont terveztem. Lassan, de biztosan mentem előre... 7 perces, 6 perchez közeli ezrekkel. A futópályán is volt két domb, de nem akartam sétálni. Kis rövid sétákat azért beiktattam, főleg a frissítőállomások után. Néztem a szembejövő ismerősöket, egy-két hajrá és lassan mentem előre...Utólag belegondolva azért viszonylag gyorsan elment az idő.

http://connect.garmin.com/modern/#activity/573910932

2:22-es félmaraton lett.

Néztem az utolsó körben folyamatosan az összidőm. Jaj, még 6 és fél órán belül vagyok, vajon mennyi van még hátra? Nem tudtam, hogy körülbelül hány méter van még hátra és akkor voltam 6:24-nél. Benne akartam lenni a 6 és fél órában, ezért elkezdtem gyorsítani. Felgyorsítottam 6:30-ra. :D

Mivel a táv is kevesebb volt már, mint gondoltam, simán sikerült az idő:

6:27:19

Nagyon örültem ennek az időnek, bár tudtam, hogy a biciklis pálya...

Örültem, hogy vége...

Most is csak egy dolgot akartam... Az érmem és utána rögtön leülni...