Már majdnem egy éve volt, 2013 augusztusában, hogy
teljesítettem az első triatlon versenyemet a szálkai sprint távot.
Most visszagondolva nem is értem, hogy azóta hogyan
hanyagolhattam ennyire ezt a sportágat, hiszem már akkor is leírtam, hogy hosszú
távon ez a cél.
De persze akkor jött az ősz a tél és tudtam, hogy van még
valami amit előtte meg kell csinálnom: lefutnom a maratont. Arra készültem
teljesen.
Aztán a maraton meglett, kétszer is. :)
Azt, hogy Szálkára 2014-ben is megyek az nem volt kérdés. De
az még messzinek tűnt. Most meg pánikolok, mert csak két és fél hét maradt az
idei főversenyemig. (2014. augusztus 16. - félironman)
Mondhatni csak nézegetés szintjén maradt meg egy ideig a
triatlon, mert miután a többiek teljesítették a velencei olimpiai távot, még
mindig csak csodákozva néztem ki a fejemből, hogy én erre miért is nem mentem?
Aztán nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy lesz a
csepeli ENYIM amatőr triatlonverseny, ahol ezt bepótolhatom. (ENYIM – Egy Negyed
IronMan)
Ennek a versenynek a neve főleg megtetszett.
Aztán szépen fokozatosan jöttek a dolgok.
Vettem májusban egy versenybiciklit és cipőt is hozzá. (A
rendes cipővel való megtanulást sajnos még mindig halogatom, annyi borulós
sztorit hallottam a nagyoktól. :))
Aztán elkezdtem úszásoktatásra is járni. Tudtam, hogy kb.
ami a sportban legnagyobb áldozat lehet számomra, az a reggeli felkelés. Az
elején egész jól ment ez a felkelés, de sajnos a Nagyatád előtti két hetet
teljesen kihagytam.
Meglepően jól ment ez az úszás dolog egyébként. Pont azt
kaptam a csoportos oktatás alkalmával, amit vártam. Normál esetben min. 5
percig csak a vízhez szoktatom magam, de itt „Réka! Akkor ugorjunk be ebbe a
sávba. 400 méter gyors fél kézzel, 400 méter ökölbe tett kézzel, 400 ez, 400
az....”
Eddig úgy tudtam magamról, hogy 200 méter gyorsnál többet
kifulladás miatt nem tudok. Érdekes, mert az első alkalommal lenyomtam 2500
métert. Az úszástól sosem féltem, tudtam, hogy menni fog, de azt is, hogy
sokkal több edzéssel, technika fejlesztéssel többet is ki lehet hozni ebből.
Persze nagyon megnyugtató volt, hogy a gyengébb vasemberes úszó sávban az egyik
leggyorsabb voltam. Ez hátúszásnál még jobban kiderült.
Na szóval elhittem, hogy már hosszú távon gyorsúszni is
tudok. Maradt az örök félelem a bicikli, illetve a bicikli utána futás.
Próbáltam beiktatni a kombinált bicikli után rögtön futás
edzéseket, de sajnos egyik alkalommal egy csak 22 km intenzívebb bicikli után 2
km futást sem bírtam. Olyan szinten fájt, görcsölt a lábam, hogy 2 után abba
kellett hagynom, mert éreztem, hogy még megsérülök.
Elég aggasztónak találtam ezt főleg ez a csepeli verseny előtt.
Ez a csepeli negyedtáv volt a második versenyem.
Nagyon tetszett, nagyon barátságos verseny volt, még érmet is kaptunk és szerintem egész jól is ment, egy kis felmérő volt.
Összidőm: 3:02:13
950 méter úszás: 20:45
42 km bicikli: 1:33:05 (kicsit több, mint 27-es átlag)
10 km futás: 58:57
A többi a depóidő.
Egész jól
ment a futás is amitől féltem. 2 km-ig nagyon be volt állva a lábam, de utána
még élveztem is.
Nem mondom,
hogy nem örülök, hogy vége lett, de bírtam volna még. Határozottan maradt még
bennem energia.
Ezen
felbuzdulva folytattam az edzést Szálkára. Nem terveztem más triatlon versenyt.
Amíg június
elején Attila oda nem jött hozzám azzal, hogy van egy lány, aki egyéniben akart
indulni a nagyatádi ironmanen, de mivel megtudta, hogy szeptemberben is lesz
egy ironman ezért átnevezne arra és most csak párban menne, lennék-e a párja.
Rögtön azzal
védekeztem, hogy bár én terveztem, hogy megyek Nagyatadára, de csak azért, mert
neveztem az Atom100 versenysorozat negyedik állomásaként 28 km-t fogok futni.
Attila rögtön
mondta, hogy lehet azt egyszerre, úgyis ő csinálta tavaly.
Nem sokat
gondolkodtam, rögtön mondtam, hogy jó, de azt kihangsúlyoztam, hogy csak akkor,
ha olyan ember a párom, akinek csak a teljesítés a cél, nem az időeremény.
Gyorsan
neveztünk, úgyhogy nem is találkoztam még Kittivel. Aztán elkezdődött az
egyeztetés, hogy ki mekkora távot vállaljon. Az eredeti terv az volt, hogy
fele-fele úszás, ő teker 145-t vagy 105-t én a maradékot és utána futok 5 kört
a 8ból, ő meg hármat.
Aztán sajnos
Kitti válla megsérült és nem tudtuk, hogy milyen gyorsan fog gyógyulni. Mondtam
neki, hogyha kell vállalok többet, teljes úszás, 70 bicikli. Persze futásból 3 körnél
(26.6 km-nél) nem akartam.
Aztán idővel
több dolog kiderült, hogy sajnos Kitti válla a biciklit jól bírja, de a futás
nem megy. Mondhatnám, hogy nagy dilemma volt, hogy mi legyen, de nem volt. Én
tudtam, hogy nem akarok idén mégegyszer maratonista lenni és a teljes távot
bevállalni. Szenvedtem eléggé egy sima maratonon is, nemha most még úszás,
futás után kéne megcsinálni ugyanazt. (Utólag bennem van a kisördög, hogy vajon
ment volna? Kiváncsi vagyok...)
Tudtam, hogy
találnunk kell egy ember, aki nem hivatalosan besegít nekünk.
Szerencsére
ez gyorsan megoldódott, találtunk egy srácot, aki lelkesen vállalta.
Aztán
kiderült egy másik rossz hír, hogy a 28 km-es versenyt és a váltót nem lehet
egyszerre teljesíteni. Tavaly még lehetett, sőt az egyénieknek idén is. Ezt
nehezen fogadtam el, mert képes lettem volna akár 6 kört is lefutni, ami 31 km,
és szerintem technikailag is működött volna így. Írtam is ezügyben, de azt
javasolták, hogy keressek magam helyett embert a váltóba. Pont a váltóba??? Már
ígyis kellett oda még egy ember.
A történet
vége, hogy 28 km-es eredményem nem lett. De nem érdekel...
Nem úgy
indultam oda, de a végén a triatlon lett annak a napnak a lényege.
Végül eldőlt,
hogy a teljes távot én úszom, 35 km-t tekerek és 5 kört futok.
Annak ellenére,
hogy eredetileg 2 km úszásra készültem az utolsó 2 hetet ellustálkodtam.
Egyszerűen kifáradtam vagy nem tudom, nem bírtam reggel felkelni, nem mentem
úszni. A legszörnyűbb, hogy még lelkiismeretfurdalásom sem volt, pedig
váltóversenyre készültem. Tomi kérdezte is, hogy mondogasson
lelkiismeretfurdalást keltő dolgokat, hogy felkeljek másnap? J De nem hatottak.
Tudtam, hogy
ha edzés nélkül át tudtam úszni tavaly a Balatont is, úgyhogy menni fog.
Még 2008-ban
röpin történt egy kis vállsérülés, azóta évente 3-4szer kiugrik néha hirtelen
mozdulatnál a vállam. Csütörtöki röpin nagyon óvatosan játszottam és
visszafogottam, mondom ne most történjen valami. Röpin nem is történt, csak
este. Egy óriás sáska támadott meg a lakásban, amit meg akartam ölni és az
élet-halál harcunk közben, akkorát csaptam, hogy megint kiment a vállam. Azóta
is érzem. Rögtön kétségbe is estem. Na mondom két hétig nem úsztam, de verseny
előtti nap reggelén el fogok menni, hogy lássam, hogy megy-e.
Péntek reggel
uszoda előtt még megnéztem a tavalyi nagyatádi videót.
Hát akkor
kicsit elfogott a pánik. Mégis csak egy verseny, és tudom, hogy a vízben
lökdösödés is lesz.
Na
mindenesetre a pénteki úszás jól ment, 2.000 méter 43 perc, a vállamat alig
éreztem ebben a szögben.
Nagy
készülődés, délután indulás. A versenyzéshez minden cuccot már előtte lévő nap
összeraktam. Elvittem a bicikliscipőm is, de hogy minek, tudtam, hogy nem fogom
használni. J Csak úgy babonából. A „szerencsegumim” is
vittem.
A
verseny előtti alvás nem igazán sikerült, éber kómában forgolódás volt. Aztán
reggel indultunk át Gyékényesre. Oda akartunk érni az egyéniek rajtja előtt,
hogy Attiláék rajtját is lássuk. Sajnos
nem tudtunk elég közel kerülni hozzájuk, hiába lóbáltuk az Angyalcipős zászlót.
Csak Berci és Gábor vett észre minket, Gábor oda is jött, adtam neki két
szerencsepuszit.
Hát
az a rajt előtti pár perc meg van szervezve az biztos. A zenétől is csupa
libabőrös lesz az ember. Az ágyút ahhoz képest alig hallani. Hihetetlen érzés.
Kis ideig
néztük az úszokat, de utána siettünk a dolgunkra: depózni, öltözni, készülni,
melegíteni.
Kitti
bicikliét beadtuk a depóba, ott is kiváncsiskodva néztem, hogy milyen szabályok
vannak itt.
Fékellenőrzés,
sisak ellenőrzés... Ha nem volt rendesen becsatolva, akkor nem engedték az
embert a depóba, pedig még bőven volt idő az indulásig.
Na aztán
elkezdtem izgulni, megint volt kb. 140 az alappulzusom. Bemelegítés,
karkörzés... Aztán a rajt előtt kb. 10 perccel beengedtek minket a vízbe
melegíteni. Bedugtam a lábam, kicsit bevizeztem magam, de nem akartam már akkor
beleugrani és a rajtig fázni. Ráért nekem a vízbekerülés. Azon dilemmáztam egy
csomót, hogy elvileg a kiírás szerint a hivatalos úszósapka viselése kötelező,
de én azt a szilikonosat nem bírom rendesen felvenni és húzza a hajam. Aztán
láttam, hogy kb. 3-4 emberen a sajátja van, úgyhogy én is felvettem az enyémet.
Aztán nekünk
is ugyanaz a rajtzene volt, libabőr újra. És rajt.... Sosem úsztam még ennyit
gyorsban, de gondoltam itt az ideje, abban terveztem leúszni az egészet. Bár a
váltók külön rajtoltak azért voltunk bőven, volt egy kis tumultus. Úgy
gondoltam, hogy egyenesen úszok, de két oldalról is rámúsztak, volt aki
mellúszásban oldalba rugott.. Tökre féltettem a chipem, mert láttam, hogy az egyéniek is sokan elhagyták a vízben. Mivel
hallottam, hogy ez a lábvizen úszás milyen jó dolog, gondoltam ki kéne próbálni,
de a végén annyira zavartak az emberek, hogy csak azt vártam, hogy kevesebben
legyünk. Nem úsztam senkivel, csak mentem. Lehet kicsit cikk-cakk-ban. A víz
nagyon jó volt, szép tiszta, azt mondták ívóvíz minőségű. Még jó, mert a
dulakodásban azért nyeltem párat. Úgy éreztem jó tempót megyek, de voltak, akik
mellben megelőztek. Ez zavart kicsit. Gondoltam lehet, hogy a második kört
akkor nekem is abban kéne nyomnom és lehet gyorsabb lenne, de nem. Az volt a
terv, hogy végig gyorsban megyek, maradtam is a tervnél. Első kör 43 perc lett,
örültem is neki. Ki a vízből, be újra a vízbe és tovább. Hát 1 kör is elég lett
volna, de azért még nem voltam fáradt. Keveset ettem reggelire, de éreztem azt
a kicsit is az első körön. A második kör második felében már kicsit mintha
elfelejtettem volna, hogy versenyen vagyok, kicsit nézelődtem, előre, hátra, a
szép házakat.
Végül 1:29:45-s
idővel jöttem ki a vízből. Mindkétszer bemondták a váltónk nevét. Futás a
depóba, odaadtam Kittinek a chipet és ő ment tovább.
Akkor
pihenés. Visszamentünk kocsival Atádra a biciklispályára. Ettem, ittam,
pihentem, szurkoltunk. Nagyon meleg volt. Átöltöztem biciklisruhába és vártam,
hogy majd 145 km után jöjjön Kitti. Közben szurkoltunk a többieknek, nagyon
vicces volt a frissítéseket nézni.
„A
LEKVÁROSAT!!!” J
Aztán végre
elértünk ahhoz a ponthoz, amikor újra versenybe szállhattam. Nem vagyok egy
nagy biciklis, a lábizmom még nem elég erős ehhez. De tudtam, hogy csak 35 km
lesz és utána 2 óra pihenő futás előtt, úgyhogy gondoltam kihozom a bicikliből,
amit lehet. Az én órám 27.2-es átlagot mért.
Autóval
mentünk ugyanazon az úton ahol a bringázás volt, akkor jó sima útnak tűnt, de
biciklivel valahogy más, lehetett volna simább is. J Csak 35 km-t mentem, de az ülés
megint törni kezdett kicsit, pedig biciklis nadrág volt rajtam. A táj egész
szép volt, de azért kicsit untam. Mint kiderült az első 75 km sokkal szebb
volt. Hallottam már korábban a kéregető cigánygyerekekről is.
Nem akartam
biciklim megállni, mégis csak 35 km, 2 kulacsnyi innivalónak elégnek kell
lennie, de azért a féltávnál lévő frissítőponton elcsábultam és a fejemre
öntöttem egy kulacs vizet. Több embert előztem meg, mint akik engem, de mondjuk
akik a mezőny vége felé voltak, vagy lassú egyéniek voltak, akik már mentek 150
km-t vagy lassú váltosok. Én sem siettem azért túlságosan. Egyszer láttam egy
srácot, hogy áll az út szélén nem láttam a kereket, de gondoltam, hogy defekt.
Hallottam róla, hogy van fairplay díj is a versenyen állítólag, na gondoltam
viccesen, ha mást nem is, ezt megpróbálom megnyerni. Lassítottam és kérdeztem,
hogy segíthetek? Volt nálam defektspray, szerszámok és a szerencsegumim. J Mondták, hogy nem túl profi hátsó
táskával menni, de én nem is vagyok az. Mondta a srác, hogy köszi, de már jön a
szervizautó és utána láttam, hogy tényleg már csak pár percre volt. Egyébként
csak felszerelés tudtam volna adni neki, szaktudást nem. :D
Visszafele
éreztem a szembeszelet, lassabb is lettem. Gyorsan végetért a bringa. Bementem
a depóba. Elvették a bringán. Kérdően néztem járuk, hogy miért? Azt mondta
viszik a helyére. Mondom hova? Hát mindegyiknek megvan a helye. Gyorsan átadtam
a chipet Gyurinak, aki elkezdett futni.
Aztán még
segítettem a fiúnak megkeresni a bicaj helyét és tényleg ott vol a 2071-es. J
Nem tudom ezen miért csodálkoztam akkor. J Bezzeg biciklis
matricából meg nem adtak eleget, pedig párban voltunk, 2 bringával.
Utána mentem
is a kocsihoz átöltözni futásra. Őrült meleg volt. Nagyon éhes voltam. Kittinek
mondtam, hogy lehet nem kéne már benyomnom azt a hotdogot, mert 2 óra és futok.
Mondta, hogy egyek annyit, amennyi jól esik. Mondtam is neki, hogy lehet most
jól esik, de majd futásnál nem fog. Szerencsére elég volt a 2 óra.
Utána
kimentünk szurkolni a pálya szélére, már mindhárom egyéni fiú futott.
Szurkoltunk nekik.
Aztán láttuk,
hogy Attila mindjárt befut, kimentünk a befutó szélére. Látjuk, hogy jön és a
célegyenesben már zokog. Hát én sem bírtam ki, olyan megható volt. És beért, 11
órán belül, elsőre.
Be akartam
menni a célterületre, de nem engedtek minket. Megkerültem és odamentem ahhoz az
oldalhoz, ahonnan közelről oda tudtam neki kiabálni. Lehajtott fejjel ült és
egy sör volt nála. Utólag belegondolva lehet hagynom kellett volna egy kicsit
még egyedül. Odakiabáltam neki, hogy Ati fel tudsz még kelni? Ha igen gyere ide
had gratuláljak. Odajött, megölelt és akkor is zokogni kezdett, én is
könnyeztem nagyon. Még most is, ahogy leírom. Annyira jó érzés volt.
Aztán
odahívtam a többieket is. Közben Balázs, akinek még pár köre volt hátra lejött
a pályáról gratulálni. Mindenki csak nézett. J
Majd mondtam Attilának,
hogy nemsokára ünneplünk, csak el kell mennem futni egy félmaratont.
Igen, mert
közben megbeszéltük Gyurival, hogy szívesen futna nem csak 3, hanem 4 kört is,
az én 28-nak meg már úgyis mindegy volt.
Mondom jó,
elég lesz nekem a félmaraton is.
Elkezdtem a
futást. Szerencsére már fél 7 után volt és nem volt olyan durván meleg. Ígyis
majdnem minden frissítőállomásnál locsoltam magam. Az első kör volt talán a legrosszabb. 5 km ilyen lassan még nem telt
el. Néha egyáltalán nem tudom belőni milyen tempót futok. Most 6:30-nak éreztem,
miközben 5:45 volt. Örültem is ennek. Sok ismerőst láttam, jó volt. De a
futópályán láttam igazán, hogy ez a verseny mennyire inkább az egyéniekről
szól. Volt aki kiabálta is, hogy csak az egyénieknek szurkol... Szerintem ez
nem volt szép dolog. Tudom, hogy más teljesítmény, de nem lehet rögtön azzal
kezdeni.
Sokat
frissítettem, de aztán éreztem, hogy azért a körönkénti 3 frissítőpont az
túlzás. Nem esett annyira jól a futás, de ezt betudtam már a 6 percen belüli
kilométereknek is.
Épp fejezem
be a 3. köröm, mikor Kitti és Gyuri fut mellém. Mondom nekik, hogy nem tudom
hova jönnek, még van egy köröm, ne jöjjenek még a befutóra.
Bár csak 4
kört futottam, de óra nélkül már szerintem én sem tudtam volna hány kör volt
meg.
Kitti úgy
döntött, hogy akkor lefutja velem az utolsó kört. Éreztem, hogy magamtól kicsit
lassabb lennék. Nagyon aranyos volt, vizzel, banánnal, mindennel kínált, vett
el nekem is a frissítőállomásról, de mondtam neki, hogy már nagyon nem akarok
semmit. Már csak 2,5 kilométer volt hátra, amikor egy gyalogos versenybíró
odakiállt, hogy tudjátok ám, hogy nem lehet kísérni. Csak futottunk tovább,
mondom is csodálkozva Kittinek, hogy nem tudom miért, de hagyjuk, menjünk.
500 méterrel
később mellénk jön egy biciklis versenybíró is és mondja a Kittinek, hogy „a
kisasszony azonnal menjen fel a járdára, mert nem lehet kísérni, Réka egyedül
is meg tudja csinálni!” Majd odajön mellém, és kérdezi, hogy mikor olvastam el
utoljára a versenyszabályzatot. Hát gondoltam magamban, ha a versenykiírásnál
nem volt ott, akkor nem nagyon. J Mondom neki, hát mondom biztos azért
nem emlékszem erre a szabályra, mert nem láttam értelmét, hogy a kíséret hogyan
segít. Bár azért ha jobban belegondolok.
Mondja is a bíró,
hogy „most meg kéne állítanom 5 perces stop and go büntetésre és akkor tudja,
hogy mennyire megmerevedne a lába és alig bírna tovább futni?”
Amit
gondoltam elsőre az nem volt szép, de aztán mondtam neki, hogy köszönöm, hogy
szólt és hogy most nem állít meg és legközelebb már tudni fogom.
Futottam
tovább újra egyedül, már tudtam, hogy nincs sok hátra.
Beérek a
célegyenesbe, Kitti hirtelen mellém kerül, de Gyurit nem látjuk sehol. Azóta
sem értem, hogyan nem vett észre. Gondoltam nem állok félre, amíg előkerül,
hanem befutottunk ketten. Most is bemondták a nevünket. J
12:04:39
Nagyon jó idő
szerintem. Bár sokan egyedül megcsinálták ennyi idő alatt. De nagyon örülök.
Felvesszük a névre szóló pólónkat, és beállunk a masszázssorba.
Azt, hogy nem
kaptunk érmet nagyon sajnálom.
Ha egyes
futóversenyeken akár 10 km-re is jár, akkor most is adhattak volna.
Az élmény az
megmarad.
Nagyon
élveztem az egész napot, nemcsak azért, mert teljesítettük ezt a versenyt
váltóban, hanem mert részese lehettem az egész napnak. Láthattam az egyéniek
küzdelmét. Nagyon hihetetlen érzés volt.
Azóta is
sokszor megnéztem ezt a videót:
Eddig is
nehezen bírtam ki az irodában ülést, de a hétvége óta még rosszabb. Nem bírok
magammal. Nemhogy 2016-ig nem bírok várni, 2015-ig sem.
Az
eredményhirdetésen volt egy olyan sorsolás, hogy kisorsolnak egy párost, akik
jövő évre egyéni ironman nevezést nyernek. Úgy dobogott a szívem, hogy majd
kiugrott. Gondoltam is, hogy micsoda ajándék lehetne. Akkor nem lenne kérdés.
5 nevet
kisorsoltak senki nem volt ott, tovább húztak. Jaj, akkor még megvan az
esély... De aztán nem ránk mosolygott a szerencse... Vagy a balszerencse? :D
Korábban
mondtam Tominak, hogy 2015-ben vele szeretnék váltóban menni. De nem tudom,
hogy tudok-e 2016-ig várni. Tudom, hogy ez nagyon kemény dolog, de most mégis
olyan elérhetőnek érzem.
Ami biztos:
2,5 hét múlva Szálka – féltáv.
Ami nem:
2014.09.14: Balatonkenese – féltáv.
2015.... nem
tudom, nem akarok most dönteni....
No comments:
Post a Comment