„Meghoztam életem egyik legnehezebb, de legjobb döntését, azzal, hogy eldöntöttem, hogy átnevezek az idei Spar Maraton 42 km-es távjáról a 30 km-es távra.” Ez volt az a mondat, ami eddig a gondolataim között lebegett.
De ez csak egy megfogalmazott gondolat volt, konkrét lépést, vagyis átnevezést még nem tettem akkor. Lehet nem véletlenül?
Hogy jött akkor mégis a végső döntés?
Hétvégén, a szelidi tavi félmaratonon. Vagyis 22,6 km volt, egy kicsit több is.
Ez volt a 9. félmaratonom. 2:28:32 lett az eredményem, ami 6:32-es átlagot jelent.
A végén már alig mozgott a lábam. 7 perces kilométereknél nem voltam többre képes. Ezt még 20 kilométeren át nem bírtam volna.
Utólag persze érdekes lett volna bevállalni itt a 33,9 km-es távot, ami jó lemérése lett volna annak, hogy felkészültem-e a maratonra. De nem, tudtam, hogy sajnos a 33-ra sem vagyok készen.
Ekkor úgy döntöttem, hogy most már biztos, átnevezek...
2 nappal később felmentem az internetes nevezési felületre. Szépen kitöltöttem a lemondó nyilatkozatot és rányomtam az ok gombra.
Nem gondoltam, hogy ennyi és kész. Azt hittem utána még lesz egy ablak, amiben megkérdezik:
„Biztos vagy benne?” „Biztos vagy benne, hogy nem fog menni? Biztos vagy benne, hogy lemondasz erről az álmodról, hogy 2013. októberjében teljesítsd a maratont?”
De nem, nem volt ilyen ablak, csak a visszaigazolás, hogy tudomásul vették... sajnálattal...
Nem azt érzem, amit kéne, nem a megkönnyebbülést. Szomorú vagyok... elengedtem egy álmot. És tudom, hogy csak az én hibám.
Most megnéztem. Pontosan 2012.12.19-én történt a nevezés.
10 hónap, 10 hónapom volt, hogy rendesen felkészüljek. De azt kell, hogy mondjam, nem sikerült. Ennek egyetlen oka van, ÉN. Úgy látszik nem akartam eléggé.
Kibontakozott az egyik futós facebook oldalon egy vita arról, hogy 2 hónap elég-e felkészülni egy maratonra, ha most még valaki csak félmaratoni szinten van. (És én is ott vagyok.)
A kommentelők 95%-a azt mondja, h nem. Vannak, akik nagyon biztatóak. És bár nagyon fáj a szívem, de tudom, hogy ez jó döntés volt.
A döntés jó, de az amiért idekerültem az nagyon elgondolkodtató.
Sokat erősödött az akaraterőm amióta futok, de egy maratonhoz még nem elég, mert akkor végigcsináltam volna az edzéstervet és most fel sem merült volna mennem az átnevezés gondolata.
Sokat erősödött az akaraterőm amióta futok, de egy maratonhoz még nem elég, mert akkor végigcsináltam volna az edzéstervet és most fel sem merült volna mennem az átnevezés gondolata.
Már 2 hónap sincs a „nagy” - 30 km-es - versenyig.
Azt viszont nagyon jól le tudtam szűrni a hétvégi versenyből is, hogy a 30 km is az a táv, amire addig még keményen készülnöm kell.
A 30 km is elég nagy kihívás még nekem.
De ezen még túl sem vagyok, máris a maraton gondolata foglalkoztat újra. Jó, de ha nem októberben, akkor mikor? Várjak egy évet? Nem, annyit nem akarok. Fussak külföldön? Elsőre, nem.
Akkor marad a BSI Maratonfüred, márciusban, a Balatonon.
Időpontban jónak tűnik. Van addig 7 hónap. Elégnek kell lennie ennyi időnek a felkészülésre, persze akkor ha lelkiismeretesen csinálom.
Az időjárás is kedvezőbb lehet, nem lehet akkor olyan meleg.
Ami kétségem felmerül ezzel kapcsolatban. Balaton.... Nem olyan a hangulata mint egy Sparnak, ahol több ezer ember szurkol. Balatonra lehet csak a legkitartóbb szurkolóim jönnének le.
De ez nem nekik szól. Ez nekem szól, ez magamnak szól....
De ott lehet biciklis kísérőm is. De akarom én azt???
Miért erre gondolok már erre? Most más a közeli cél... Most a 30 km-re kéne először tisztességesen felkészülni.
1 hét nyaralásnyi "szünetet" engedélyezek magamnak aztán belevágok rendesen az edzésbe, mert addig nem nyugszom, amíg maratont nem futok... Ez egy olyan álom, aminek valóra kell válnia. Ha nem idén, akkor jövőre.
1 hét nyaralásnyi "szünetet" engedélyezek magamnak aztán belevágok rendesen az edzésbe, mert addig nem nyugszom, amíg maratont nem futok... Ez egy olyan álom, aminek valóra kell válnia. Ha nem idén, akkor jövőre.
Szia Réka!
ReplyDeleteNem vagyok edző, orvos, vagy ilyesmi, de van már több, mint tíz éves múltam sportolóként. És van egy tippem, hogy mi lehet a problémád, legalábbis láttam ilyet sokat, lehet, nálad is erről van szó.
Vannak nagy pálfordulások, amikor valaki hirtelen elkezd egészséges életet élni, az eddigi heti 0 óra sport helyett jön a napi 2 óra, klasszikusan amúgy a futás, ami nagyon trendi lett.
Az első pár hét horror, aztán mindenki megtáltosodik, tisztul a tüdő, nem görcsöl a láb, nem szúr az oldal, talán még pár kiló is lemegy. Aztán gyors fejlődés. Aztán egyre lassabb fejlődés. Pedig minden nap megy a júzer a szigetre, hőségben, fagyban, pulzust mér és köridőt számol.
Majd, fél év, egy év, két év múlva jön a stop. Nincs fejlődés, itt fáj, ott fáj, gyenge vagyok, beteg vagyok.
Pedig az edzésterv abszolút követve volt, sőt, néha rá is dolgoztam!
A probléma ott van, hogy itthon 30-40 évvel le van maradva a sporttudomány. Alapozás, ciklikusság, progresszív terhelés, kb. ennyi alapján írnak edzésterveket. Be kéne látni, hogy egy bizonyos szint után az már nem fejleszti a kondit, hogy egyre hosszabb távokat futsz. Csak hosszabb ideig izzadsz, gyilkolod az ízületeidet, fárasztod magad, és a gyakori ezdések mellett nem kapja meg a tested a szükséges regenerációs időt. Pedig a fejlődésnek ez az alapja... Ha mozogni akarsz sokat, akkor csinálj mást is. Legyen minél változatosabb! Sokkal többet fogsz fejlődni, ha egy hetet/hónapot nem olyan logikával osztasz be, hogy hétfő 5 km, kedd 10 km, szerda pihenőnap, csütörtök 15 km, péntek pihenőnap, szombat 20 és vasárnap 25 km, hanem hétfő úszás, kedd pihenőnap, szerda súlyzós edzés, csütörtök 100, 200 és 400 m sprint időre, péntek pihenőnap, szombat 30 km, vasárnap is pihenés :)Persze ez csak egy végletekig leegyszerűsített példa. A lényeg, hogy valódi terhelés kell a fejlődéshez, és valódi pihenés. Az egyre hosszabb távok napi rendszerességgel futva csak arra valók, hogy lenyomorítsanak, (nők számára amúgy sem a futás a legjobb sport...) vagy végleg elvegyék a kedved. Sok sikert a helyes kompromisszumok megtalálásához! :)
Béla