Amikor felposztoltam a Balaton-átúszós képeimet valaki megkérdezte, hogy mi az ebből triatlon lesz? Határozottan közöltem, hogy igen. Aki valaha is azt mondta volna rólam, hogy nincsenek merész álmaim, az nem ismer. Meg maratont sem futottam, de egy ideje már a triatlon foglalkoztat. A triatlon, mint "végső cél".
Azon belül is az ironman. :)
2014. maraton
2015. félironman
2016. amikor pont 30 éves leszek – ironman
De már mostanában úgy éreztem, hogy jaj, nem bírok én addig várni. Most, hogy már a Balatont is átúsztam (aminek a távja egyébként több, mint az ironman úszótávja), arra gondoltam, hogy már most jó lenne belekóstolni kicsit a triatlonozásba.
Azt zárójelben megjegyezném, hogy bár van amatőr úszómúltam, az átúszásra sokat nem készültem. Nem is volt gond, simán le tudtam úszni, 2:20 alatt, egyetlen bajom azzal volt, hogy nagyon untam. 3 km-nél már éhes is voltam és tudtam, hogy ha valaki kényszerítene, akár a táv kétszeresét is le tudnám úszni, de egyszerűen untam. Arra gondoltam, hogy Risztov Évát mi viszi rá, hogy 10 km-eket ússzon, mert uncsi.
Bár gondolom sokan a futásról is ezt mondják, amikor mesélem mennyiket futok. De azt valahogy másnak érzem. A futás nem untat, de úszásból bőven elég volt ez az 5 km.
Nem mondom, hogy jövőre nem térek vissza, de ha így is lesz annak egy oka lesz, a teljesítménymániám, hogy addigra megtanuljak rendesen hosszútávon gyors-úszni és menjen az egész táv abban és javítsak az időmön.
Na akkor ezzel a triatlon második sportjára is felkészültem.
Akkor maradt a biciklizés. Minden nap azzal járok dolgozni, sőt, ide-oda, ami mondjuk nem sok. Ezenkívül idén már 2 nap alatt a Balatont is körbebicikliztem. Nem volt megerőltető tempó, nettó 11:30 óra alatt ment. Az egyedüli megerőltetés az volt, hogy annyi időt kellett a biciklin ülni és szó szerint sebesre törte a fenekem.
Na akkor össze is állt, mindhárom sport megy.
Komolyan igazából nem gondoltam rá, hogy most el kéne kezdeni triatlonozni, amíg nem értesültem erről a szálkai versenyről. Egy ismerősöm posztolta fel a nevezését. Nagyon megőrültem, de egyúttal el is szomorodtam, hogy pont azon a napon van, amikorra a nyaralást terveztük. Kérdeztem is rögtön, hogy nem lesz mondjuk 2 hét múlva egy ugyanilyen verseny esetleg?
Aztán végül a nyaralást direkt ezért eltoltuk egy nappal és így tudtunk menni.
Aztán megint ott volt a dilemma, illetve a kisördög bennem, hogy jó, de akkor melyik távra???
Nyilván az S, kezdésnek bőven elég az, első triatlon versenynek.
Na de 500 méter úszás???? Hát az tiszta gagyi, főleg egy Balatonátúszás után.
Akkor legyen 1900 méter? Jaj, az XL sok, mégiscsak egy félironman, jaj az L is sok. A biciklizéstől félek a legjobban. Azt mondanám a leggyengébb számomnak. Elbiciklizek én, de azért ez mégis csak egy verseny, itt nyomatni kell. 67,5 km meg mégiscsak soknak tűnt. Aztán utána ki tudja hogyan fog menni a futás is.
Három közül azt mondanám egyébként, hogy az úszás a legerősebb számom. Óvoda óta járok úszni és bár a gyorsúszási technikám még fejleszteni kell, hogy hosszú távon is menjen, mégis abban érzem magam a legerősebbnek. Főleg másokhoz képest. Tudom, hogy nagyon sok ember van, aki felnőtt fejjel, talán csak egy triatlonverseny/ironman teljesítése miatt tanul meg úszni és a víziszony leküzdése a legnagyobb gondja.
Szerencsére én vízbiztos vagyok, nyílt vízen is.
A végén csak úgy döntöttem, hogy még az M-es távot sem vállalom most inkább és megyek biztosra az S-re. (Utólag egyébként bánom, hogy nem az M-est próbáltam meg.)
És akkor elkezdődött a tervezés, készülődés. Szerencsére a nyaralás miatt kölcsön kocsi és biciklitartó volt, ezzel nem kellett foglalkozni. Mert korábban azon is gondolkodtam, hogy amíg nem lesz kocsim, addig nem nagyon kezdhetek el triatlonozni, mert azért a bicikliszállítás körülményes.
Aztán a felszerelés. Biciklim van, cross ugyan, de majd a félironmanra, ironmanra ráérek szerezni egy versenybiciklit. Előre látom már egy újabb drága hobbi...
De hát nekem még bukósisakom sincs, illetve olyan ruhám, amiben triatlonozhatnék... Ezeket is nagyjából beszereztem. Bár azért a végén úgy döntöttem a kétrészes úszódresszre veszem rá majd a gatyát és a pólót.
Ezzel egyébként elbíbelődtem egy kicsit, mert annak ellenére, hogy készítettem ki törülközőt és próbáltam magam megtörölni, elég nehéz volt a vizes testemre húzni a gatyát. A talpam is tiszta füves volt, nagyjából letöröltem, de egyébként arra vettem fel a zoknit és a cipőt is. De mindegy jó volt így.
És akkor a verseny. Számomra minden új volt. A depózás, mi az a depó, mit kell ott csinálni, hogyan kell ott csinálni. Szerencsére elég könnyű rájönni a dolgokra, meg mindent részletesen el is mondtak.
És akkor induljon az úszás.... Tudtam, hogy sok ember lesz ott, pedig nem is egy nagyatádi verseny, itt csak pár száz ember volt, de azért akármennyire próbáltam lemaradni az elején, kitérni mások útjából, azért valakinek kétszer is sikerült belerúgnia a frissen törött ujjamba. Ja igen, az egész versenyt sínbe tett ujjal csináltam.
A futóversenyeket már megszoktam, nem igazán izgulok, de ez más volt, az első triatlon versenyen. A rajt előtt éreztem, hogy kiugrik a szívem, igyekeztem lenyugodni. Az úszás jól ment. Úgy éreztem jobb az ujjamnak is ha próbálkozok a gyorsúszással, meg hát mégiscsak a garmin órám csak ekkor kap jelet. :)
A Balatonátúszást 99%-ban mellben úsztam le, csak néha próbálkoztam a gyorssal. Nagyon kifáradok benne, ezért is kell a technikámat javítani.
De itt Szálkán sikerült, szinte végig gyorsúszásban nyomtam. Direkt próbáltam előtte pár nappal uszodában, hogy csak 500 métert, de azt mind gyorsban ússzam, de nem ment, nagyon elfáradtam. Itt lehet azért is ment, mert mégiscsak verseny volt. Egyedüli problémám, hogy mindkét úszószemüvegem bepárásodik. Uszodában nem is zavar annyira, mert tudom mi merre hány méter, tiszta a víz, látszik a vége. De itt zavart, láttam a célt, de homályosan. A Balatonátúszáskor is levettem egyébként és csak 2-3 tempónként nyitottam ki a szemem. Na de ez tényleg 500 méter volt, nem hosszú táv. Jól ment most a gyors, láttam is hogy több embert elhagyok.
Aztán ki a partra. Tudtam, hogy itt már mindenki fut, ezért én is futva tettem meg a távot a biciklimig. Kis törölközés, szenvedés az öltözéssel és indulás. Nem tudom mennyi időt vett el, úgy éreztem nem sokat, de lehet a profik erre mást mondanának.
És akkor induljon a bicikli. Azért éreztem, hogy most úsztam, de simán ment. Azt már akkor láttam, vagyis nagyon reméltem, hogy a biciklimen lévő kilométerórával valami történt, mert az kizárt dolog, hogy én éppen 15-el haladjak. Néztem az elsuhanó tájat, mondjuk az alapján is úgy ítéltem meg, hogy lassú vagyok. De ennyire?? Aztán amikor az órám jelezte az egyes kilométereket láttam, hogy azért nem olyan rossz ez.
Sőt voltak 2 percen belüli kilométereim is. Hát a biciklim mondjuk nem volt a legjobban felkészítve, valamiért néha kattog az egyik pedálja és pont a verseny alatt is végig így volt.
Az, hogy kb. mindenki elsuhant mellettem nem is érdekelt. Csak rá kellett néznem a biciklijükre vagy a combizmukra és mindent megértettem.
4-5 embert azért én is megelőztem a verseny folyamán.
Azt írták, hogy körönként 80 méter szint van és ugye én egyet mentem, az órám a valóságban 149 métert mért, ami szerintem is közelebb van a valósághoz. Kevésbé emelkedős terepre számítottam, de mondjuk nem tudom miért, amikor azt írták, hogy a szekszárdi dombság lankáin lesz a verseny. Volt olyan emelkedő, ahol 1-1-es váltóállapotban tudtam csak felmenni. Volt aki leszállt és tolta, de azt azért már mégse éreztem szükségesnek.
Ami megdöbbentő volt számomra, hogy éppen előttem szakadt le egy biciklis kulacsa és vágódott tartóstul az útra. Szerencsére én is és a többiek is messze voltak és senkinek nem lett semmilyen baja. De ő hátra sem nézett, csak ment. És akik később jönnek azokra nem gondol??? Vagy az a fél perc mindent megér?
Visszafelé egyébként már nem volt ott az úton, nem tudom ki szedte fel.
2 fordító is volt, úgyhogy egy ideig azzal szórakoztattam magam, hogy a szembejövök között keressek ismerősöket.
A biciklis pályának egyébként csak a legvégén volt frissítés, de elég volt a kulacsomban lévő víz.
Aztán végeztem a biciklizéssel, leszállás, tolás a depóig. Ezt sem így képzeltem el, de a balesetveszély elkerülése miatt egyértelmű.
Leraktam a biciklit és irány a futás.
Nem volt a depóból kivezető emelkedő a kedvencem, talán ott még gyalogoltam egy kicsit, aztán amikor ráértem a műútra elkezdtem futni.
Már az első pillanattal kezdve éreztem, hogy jaj, a combom, mintha betonból lenne. Még nem igazán próbáltam biciklizés után futni. Vagyis amikor kitekerek a szigetre (3 km) az nem igazán számít annak. Sőt akkor nem is ilyen tempót szoktam diktálni. Nyilván most próbáltam úgy biciklizni, ahogy csak ment.
De hát csak 5 km. Azt le is csoszogom. Korábban azt terveztem, hogy majd jól megnyomom ezt az 5 km-t, mert rövid távon az szokott menni. De olyan elnehezültnek éreztem a lábam, egyszerűen nem akart menni.
6:26-as átlagtempóval futottam le.
Átfutottam a célkapun, le a kék szőnyegen. Bemondták a nevem, sőt a bemondó viccesen „Vagy inkább Csodás Réka?” :)
Most jut eszembe itt nem is adtak érmet. :) De nem is ez a lényeg.
Mivel örök optimista vagyok és tudtam, hogy azért nem olyan sok az induló, nézegettem menet közben az embereket, hogy vajon hány lány lehet előttem S távon, hátha....
Bár tényleg nem voltak sokan 12–ből csak a 7. lettem. Az első 1:12 alatt ért célba. Azért nem is lett volna reális helyezést elérnem. :)
Azért voltam kicsit csalódott, mert olyan hamar vége lett. Vége az élménynek. Bár akkor nevezhettem volna nagyobb távra. :) A verseny után azért azt gondoltam,hogy ez az S elég volt. :)
A futópályán nagyon sok, kb. 4 helyen volt frissítés 5 km alatt, de nagyon meleg volt, a lábam meg úgy be volt állva, sokkal többet nem tudom hogy tudtam volna-e futni.
Sok idő nem maradt az örömködésre, szurkolásra mert mentünk tovább nyaralni.
Kicsit beárnyékolta az örömömet, hogy a barátom sajnos nem fejezte be a versenyt és nem tudtunk így együtt örülni. Vagyis örült nekem, de nem volt az igazi. De neki is azt mondtam, hogy van ilyen is, legközelebb biztos menni fog.
Nagyon örültem azért, hogy sikerült a verseny. De kezdem sejteni, miben rejlik ennek a sportnak a szépsége illetve nehézsége. :) Háromféle mozgás és nincs megállás közte. :)
Azt a célom, hogy egyszer iron(wo)man legyek nem fogom feladni, csak tudom, hogy nehezebb lesz elérni, mint gondoltam.
No comments:
Post a Comment