Krakkó maraton

Nagyon sűrű volt az elmúlt időszak, alig jöttünk haza Krakkóból és máris kezdődött az edzőtábor. Annyi mindent tudnék most írni, de elsőre a maratonról fogok. 

Hiszen mégiscsak kell írnom egy beszámolót a harmadik maratonomról. :)

Már az is nagy büszkeséggel töltött el, hogy elmondhattam magamról, hogy lefutottam a maratont, de az még jobban hangzik, hogy háromszoros maratonista vagyok. :) Ráadásul most már olyan időt futottam, amit azért büszkébben mondok. :)

Míg más emberek azért vesznek ki szabadságot, hogy tényleg pihenjenek, én eddig az egri, orfűi edzőtáborra és Krakkóra vettem ki szabadságot. Már lassan maratonturistának tartom magam, hiszem a három maratonomból mindegyik külföldön volt, és kettőt direkt így is terveztem. Ilyenkor nem olyan egyszerű a rápihenés, a maraton előtti napok sem teltek annyira pihenéssel, várost néztünk, vidámparkoztunk, minden nap korán kelés volt vmiért. Főleg azért, mert néhány embernek hihetetlen sok felesleges energiája van. :)

A harmadik maratonról már leírtam, hogy nem is értem, hogy miért neveztem, mert nem éreztem a kitörő lelkesedést, hogy csináljak még egyet. De tudtam, hogy nem ártana futnom még egy jobbat, hiszen az ironmannak is része egy maraton, úgyhogy nem tehetem, hogy kikerülöm ezt a kihívást. (Utólag több dolog miatt is látom, hogy jó volt ez, pl. Nándi az edzőtáborban mondta, hogy elég nekem 4 tókör helyett 3-t futnom, mert nekem a maraton miatt nem is annyira kell a hosszú futás.)

Féltem, hogy mi lesz és hogyan fogom bírni, de pozitívan álltam a dologhoz és sokkal kevésbé izgultam, mint a másik kettő előtt. Az nem segített, hogy a többiek akikkel a szálláson voltam nagyon rá voltak pörögve a maratonra és egyfolytában csak erről beszéltek. Már csak másfél nap van hátra, már csak 12 óra van hátra, már csak 11:58.... Én is izgultam, de szerintem, hogy folyton ez volt a téma senkinek sem segített.
Úgy mentem Krakkóba, hogy 13 fokra, rövidgatyás, naptejes, baseballsapkás maratonra készültem, de az idő időközben nagyon megváltozott. Szombaton, amikor várost néztünk hirtelen hózápor is volt. Visszamenve a szállásra láttam, hogy nem is meglepő és azért is fázok annyira, mert 3 fok van. Na mondom ez tök jó, ilyen időben én már kabátban szoktam futni, azt pedig nem is hoztam magammal. Ez volt a legnagyobb izgalmam, hogy mit vegyek fel másnap. Ha a többiek is a hosszúujjú, fölé rövid pólót veszik, akkor az nekem nem elég. 

Volt nálam téli hosszú gatya is, de azt túlzásnak tartottam áprilisban. 

Két átmozgató futás volt még a maraton előtt. Az egyikben egy kis intenzív rész is, amikor is E2-s pulzuson kellett volna futnom. Most egyáltalán nem akart felmenni a pulzusom, pedig már 5:20-5:30-as kilométereket mentem. Néha nem értem. :) De jó ez az irány.

Nagyon szép volt ott a folyópart, nem olyan mint Pesten a Duna, sokkal zöldebb és az alsó rakpart csak a gyalogosoké és a bringásoké. 

A maraton előtti nap is volt még egy kis 20 perces átmozgató futás. A többiekkel több okból sem akartam menni, az egyik az volt, hogy ők reggel 6-7 között mentek... Nálam ez megint kiverte a biztosítékot, hogy szabi napon minek olyan korán menni. De egyébként sem akartam velük menni, szerettem volna egyedül lenni, a fejemet kiszellőztetni. Direkt úgy fejeztem be a futást, hogy még a parton maradjak és ott nyújtottam egy kicsit, relaxáltam, próbáltam fejben felkészülni a maratonra. Akkor már úgy éreztem, hogy jó érzéssel tölt el a tudat, hogy másnap ilyen kihívás vár rám. 


Akkor is majdnem lefagyott a kezem, ezért el is indult a dillemázás, hogy végül milyen ruhába menjek. Vegyek-e kesztyűt, hosszú gatyát és hány póló legyen rajtam.
Megint a rajt előtti napsütés és a szélvédett belváros trefált meg, ezért végül csak egy hosszú ujjú és föle az Angyalcipős póló mellett döntöttem. Tudtam, hogy a szurkolóinknak a kesztyűm is le tudnám adni, de úgy döntöttem mégsem viszem. Utólag tudom, hogy egyáltalán nem öltöztem magam túl, sőt kicsit fáztam is, de nem vol zavaró. 
Egy ismerősöm úgyis elmondta, hogy a maraton világcsúcsot kutatók szerint 2-3 fokban fogják megdönteni, mert akkor a legjobb a hőleadás. :)

Nagyon sokat futottam már zene nélkül, de most mégis vittem magammal az mp3 lejátszom. Hát egy félmaratonig bírta, de nem érdekelt.

Most is törekedtem a verseny előtti tudatos táplálkozásra és magamba erőltettem reggel egy sonkás-sajtos szendvicset. A "nagy útra" 1 magnézium ampullával és két géllel készültem. 
Most annyira nem is izgultam, 90-100 körüli volt a pulzusom a verseny előtt. Nézegettem az iramfutókat, de nem akartam egyiket sem követni. 
Csak menni magamtól 5:50-6:10 között. Aztán rajt. Megint az első pár kilométer ment talán a legnehezebben (legalábbis az elején). Akkor még ki is vettem az egyik fülhallgatót, hogy halljam a szurkolásokat. Nem nagy város ez a Krakkó. A verseny a főtérről indult, 1 km múlva már a várnál voltunk és utána irány a külváros. Az útvonal elvileg a város jelképét egy sárkányt formált, de én ezt nagyon nem vettem ki, csak azt, hogy mi ez a sok hülye fordító az ígyis két körös versenyen. 

https://connect.garmin.com/modern/activity/752045388

A tűzokádó sárkány

Folyamatosan néztem az órámon a tempót és láttam, hogy gyorsabb mint a tervezett 5:30-5:40 körüli kilométerekkel, de nem akartam lassítani, jól éreztem magam, szinte szárnyaltam, nem is éreztem megerőltetőnek. Tudtam, hogy nem futom el. Csodálkoztam is, hogy Edónak is a nyomában tudtam maradni ennyi ideig. :) A fordítóknál kerestem az Angyalcipősöket, megvolt a kialakult sorrend. :) Integettünk. 
Ment, nagyon jól ment. Kiváncsi voltam pedig tudom 6 percen belüli ezreken tartani a tempót, de azért frissítésre fordítottam időt. A 18. kilométerem így lett 6:05. De tudtam, hogy sok előnyt szereztem már. Félmaratonnál még mindig 6 percen belül voltam, nagyon örültem. 

Éreztem, hogy lassulok, vártam meddig tart még a csoda. A tracket nézve 26 km-ig tartott. Az volt a tervem korábban, hogy amikor ezt érzem, akkor kezdem majd jobban megerőltetni magam, hogy újra elérjem a 6 percen belüli kilométereket. De nem ment. Folyton lassultam, hiába néztem ki egy nyulat, akit követek (volt egy lány, aki tényleg nyuszifüllel, pomponos farokkal futott), nem nagyon akart menni. A lábam teljesen elfáradt, be volt állva. Sokszor úgy éreztem, mintha valami hozzáérne, de nem volt ott semmi. Ismerős érzés, éreztem már ilyet, az első két maratonom. Furcsa érzés, amikor úgy érzem bizonyos tesztrészeim különálló életet élnek. A lábaim, mint a fatörzs, a fenekem is mintha külön mozogna :) és hiába akarom őket gyorsításra ösztönözni, magasabbra emelni.. nem megy. Ahogy haladtak előre a kilométerek ez csak egyre rosszabb lett. Elengedtem. Először csak a 4:12-es időt, aztán később a 4:15-t, majd a 4:20-t. A szárnyalás szépen lassan átment túlélésbe. :) 36 körül kezdtem még lassabb lenni, még jobban szenvedni. Akkor már úgy hogy 7:30-as kilométerem, hogy nem is sétáltam és nem is frissítettem azon a kilométeren. Egy zselét ettem valamikor félúton és egy magnézium ampullát. A másik zselére úgy éreztem nincs szükség, ezen nem fog segíteni. Nem éreztem magam fáradtnak, csak a lábamra tudtam fogni, hogy gyenge. Az emelő, hajlító izmait beálltak és ennyi. Nem akartam sétálni, hogy legalább az ne legyen. De az utolsó hídnál már az sem érdekelt. Azon a kis emelkedőn felfelé sétálva próbáltam erőt gyűjteni. Tudtam, hogy nincs sok hátra, de megint az utolsó 3 km volt az örökkévalóság.

Általában az utolsó kilométeren elő szoktak még kerülni felesleges energiák, ezért a befutóm energikusabb szokott lenni, de most ezt sem éreztem. Tudtam, hogy PB lesz, tudtam, hogy 4:30 belül lesz és tudtam, hogy mindjárt vége. 

Befutó, mosoly nincs annyira, csak megkönnyebbülés, óranyomogatás. 

4:24:41 - 19 percet javítva új egyéni csúcs, végre 4:30-n belül.

Az örömtől, a megkönnyebbüléstől és a fáradtságtól majdnem elkezdtem megint pityeregni, de a sok ember megint visszatartott. Egyszer futok majd egy maratont, hogy a végén egyedül legyek és kisírhassam magam. :) Bár lehet pont ez hat meg, hogy ennyi ember, befutó, érem..

Abban a pillanatban nagyon örültem, hogy vége volt, de utána kicsit szomorkodtam amiatt, hogy a 4:12 körüli maratont a táv 2/-3-ig nagyon elérhetőnek éreztem, sőt a legjobb 30 km-m is volt ez, mert még 3 órán belüli 30 km-t nem futottam. De azt mondtam, hogy 4:30-n belül boldog leszek, ezért úgy döntöttem, hogy hagyom azt a kis csalódottságot. Szép lassan, több edzéssel, több erősítéssel meglesz az a 4:12 is. :) Így is ez a 20 perces javítás nagyon sokban köszönhető az edzői munkának, az erősítő edzéseknek. A derekam pl. egyáltalán nem fájt verseny alatt és utána sem. Sokkal később jött az a pont, hogy már nem bírta a lábam. És arra is megvan a válaszom, hogy fel lehet-e készülni rendesen úgy egy maratonra, hogy kevesebbet fut az ember, de többet úszik és biciklizik mellette. A lábamon van mit fejleszteni, de ez a maraton most sokkal gyorsabban eltelt, mint a korábbiak. És nem csak 20 perccel korábban. 

Hiába hangzik nagyon jól, hogy háromszoros maratonista, nem fogok megállni 3 után. Keresem a következő helyszínt. :) De előtte más célokra koncentrálok. :)

A gyönyörű befutó képem, fájdalmas fejjel, óraleállítással

26 magyar indulóból 9 Angyalcipős volt

Rajtnál