Az út maga a cél

Az előző bejegyzésem kicsit rövidre sikeredett. Posztoltam egy képet az új könyöklőmről, pedig első közös tekerésünk történetét hosszabban is kifejthettem volna.

A könyöklő nagyon szép és jó, de még sokat kell ismerkednem vele. Eddig összesen 5 percet használtam kb, mert nagyon szokatlan és szerintem nagyon instabil vagyok vele, nem annyira erőltettem. Arról nem beszélve, hogy át is kéne állítani hozzá a bringát, hogy kényelmes legyen. 

Szegényen nem látszik, hogy keveset használt, mert első alkalommal sikerült lezúznom.:(
Nem a könyöklő miatt volt, hanem én bénáztam el jól egy padkát és borultam egy nagyot. Alaphiba. Na jó, azért nagy esésnek nem nevezhetem, de ahhoz képest, hogy gyerekkoromban estem el utoljára (ha nem számoljuk bele azt az egy pedál miatt oldalradölést). Nagy bajom pár horzsolásom kívü nem is lett volna, de a vállamra estem és kificamodott és egy jó 30-60 mp-ig nem is akart visszamenni Eléggé fájt utána, ezért úgy is döntöttem, hogy 2 km után vissza is fordulok és a 3 órás tekerésnek annyi. Utólag hallottam, hogy másnak is volt aznap esése, de ő mégis folytatta a tekerést. Sőt később véletlenül a „Készülj velünk az ironmanra” facebook csoportban is olvasom, hogy „törött bordával is folytattam az edzést”.

El kezdtem gondolkodni, hogy komolyan én vagyok ilyen puhány? Vagy csak jó kifogás a sérülés, hogy ne menjek? Másnap kellett volna futnom 30 km-t egy váci versenyen, de 10 km után kiálltam, mert úgy is eléggé fájt. 3,000 Ft-t fizettem 10,5 km-ért, de úgy éreztem, hogy ez nem éri meg. Akkor gondoltam, hogy azért ezügyben orvoshoz is el kéne mennem. (A vége az, hogy az orvos műtétet javasolt, de annyira nem tartom vészesnek a helyzetet, főleg, hogy versenyszezon előtt történjen. Ez inkább a röplabdás "karrierem" érinti.) 
Ha az út maga a cél, akkor, akkor leszek igazán ironman vagyis vasember, ha a felkészülés során minden akadályt keményen veszek és fájó vállal is nyomom az edzést? És ha a lábam leszakad, akkor 1 lábbal tekerek tovább? :)
Szerintem azért nem volt eddig kb. semmilyen nagyobb sérülésem, mert amikor úgy éreztem nem kéne, nem folytattam az edzést, nem akarom minden áron. 

De úgy érzem, hogy úgy állok ezzel az ironman felkészüléssel, mint annak idején a futással, amikor elkezdtem. Nem érzem, hogy ez kell nekem. Annyi kifogásom volt, hogy miért nem tudok aznap menni, annyira meg kellett változtatnom a hozzáállásomat és eljutnom arra a pontra, hogy megyek és kész, nincs gondolkodás, kifogás, ez a természetes, és vágyok is rá, hogy menjek. 

A maratont is 2013-re terveztem, de álltam akkor készen. Az ironmant 2016-ra terveztem, pont azért mert... még most, áprilisban biztos nem vagyok készen. Most utána számoltam még kicsit több, mint 3 hónap, 12 hét... anyám... Nándi ma is kérdezte, hogy neveztem-e már. Mondtam, hogy nem és nem is ezen a héten fogok. Úgy érzem egy kisebb hullámvölgybe kerültem, mert befészkelte magát a fejembe egy kisördög, aki azt mondogatja nekem, hogy „neked a spint táv való”. Ezt is mondtam ma reggel Nándinak, de nevetve csak annyit mondott, hogy „nem vagy te ahhoz még elég gyors.” Nem is arra gondoltam, hogy gyors lennék, hanem az távban pont elég lenne. :D

Azt hittem szeretek biciklizni, de ennyiket már nem. Nekem 1 óra bringa is elég. Fáj a fenekem, a vállam, minden bajom van már néha és a szél is..., magamban szinte el tud borulni az agyam. Volt, hogy úgy éreztem, hogy csak egy kis dolog kéne és én eldobom a bringát. Tomi nagyon motivál, még jó, hogy jön velem tekerni és szeret. Múltkor is öltözni kezd és kérdezi, hogy na és te nem öltözöl? Én meg csak fancsali képet vágok és nagy sóhajjal mondom, hogy dee.... Látom, hogy ő úgy várja. Múltkor is Dömösnél, amikor azon gondolkodtam, hogy mennyire van Esztergom, mert onnan vissza lehet menni vonattal, mosolyogva néz rám, hogy na megyünk vissza? :D Igen, persze, már csak röpke 2 óra van hátra és így is mindenem leszakad. És hol van még az edzőtábor és az amikor nem 4, hanem 4-5-6-7 órát kell majd tekernem. Mert ráadásul olyan lassú vagyok, hogy ebből 7-8 óra lesz Atádon. Nándi mindig biztat, hogy ne aggódjak, sokkal jobb lesz ez. 3 hónap alatt? Bízok benne, benne igen, na de magamban?

Sokkal erősebb lettem tavaly óta. Tavaly még bringát cseréltünk Tomival, mert nem bírtam országútival felmenni Dobogókőre, de most sikerült. Először. Mondjuk idén még csak egyszer jártam arra. Ezen mások megint mosolyognának. Ennyi?

De azért annak ellenére, hogy tegnapra nem volt beírva semmi edzés, mégis elmentem majdnem 2 órát tekerni. Csak meg akartam nézni egy kisebb triatlon verseny helyszínét, meg bennem volt, hogy akkor ez úgyis hozzászámít majd a heti edzésmennyiséghez és előre dolgozok, hogy ne legyek megint lemaradva. Előző héten is 13 óra helyett 11:46-t sikerült teljesítenem. Volt, ami nem az én hibám :),  de azért a nagy része igen. Pl. amikor a közös résztávos edzés 1:30-nak van beírva, de csak 1:05 akkor nem tehetek mást. :)

Direkt mondtam Nándinak, hogy pótolnom kéne, hogy múltkor nem futottam meg azt a 30 km-t, be is írta előző hétre is, a frissítés is meg volt oldva. Minden ideális volt, azon kívül, hogy korán, délelőtt 11-kor futottam. Amíg a többiek jöttek velem, addig még elszenvedgettem, bár már 3 km elég volt, de utána alig akart menni. Éreztem, az előző esti résztávotást is a lábamban (nem véletlenül nem szombatra írta Nándi a futást), de agyilag is tiszta gyenge voltam. Úgy éreztem, hogy ha még itt szenvedek tovább, Krakkótól még jobban elmegy a kedvem és erre a szenvedésre emlékezni fogok. Meggyőztem magam, nem hosszan, hogy ez nem ér annyit, Krakkó nem ezen fog múlni.
(Azért azt utólag hozzáteszem, hogy Nándi le is szidott, mert azt nem tudta, hogy a szerdai 1 óra helyett én majdnem 2 órát futottam E2-s pulzussal. Mert ha tudta volna, nem engedi, hogy résztávozzak és utána még rögtön 30 km-t fussak. Hát igen, jó hülye voltam, mert csak arra gondoltam, hogy ezzel is növelem a heti edzésmennyiséget és nem arra, hogy ez a minőség rovására megy és hogy nem véletlenül úgy van felépítve hét, ahogy van. Ennyi áron magamnak is írhatnám...)

Visszatérve Krakkóra. Ezt a maraton dolgot nem érzem, ősz óta nem érzem, a nevezés óta nem érzem és most sem, hogy 1,5 hét van hátra. Most már jó lenne, ha átkapcsolnám az agyam a menni fog és küzdenem kell állásba. Azt, hogy nem fogom feladni, az biztos, csak jó lenne az a 4:30. Én nem akarok sokat, csak annyit. Persze jó lenne bizonyítani Nándi számait :D:D, mert a teljesítménydiagnosztika alapján 4:00-4:15-nek is menni kéne. 

Félmaratont szívesen futnék bármikor, de a maraton az más. Kétszer megvolt, szép volt, jó volt... Elmondhatom, hogy megcsináltam... És sosem felejtem el azt az érzést, miután ez megtörtént. 

Így vagyok az ironmannel is. Egyszer mindenképpen meg akarom csinálni. (Max. kétszer) De ez már nem játék. Ez már kegyetlen, komoly játék és elolvadok, ha megnézek egy motiváló videót róla, ami a küzdelemről szól. Egyszer azt érzem túlélhető, máskor meg azt, hogy ez túl sok. Túl sok mindenről kell lemondanom. Szeretnék KESZ-ekre menni, terepfutó versenyekre menni, túrázni,hétvégén egész nap aludni, úgy bringázni, hogy nem nézek az órám és most nem, most nem lehet, mert nem fér bele. Azt már leírtam, hogy a hosszú távú cél csak a terepfutás. De akkor most tulajdonképpen nem azt csinálom, amit valóban akarok?

Amikor más témában ezt a fajta nyafogást hallom, mindig azt mondom, hogy el kéne mennned sportolni. :D
Amikor ezt említettem valakinek (egy ironman-nek), hogy nem bírom én ezt a hosszútávú bringázást, akkor meg is kérdezte, hogy akkor miért akarok ironmanra menni? Mondtam is neki, hogy ha azt mondaná, hogy neki minden edzés jól esett a felkészülés során és nem volt hullámvölgye, akkor azt úgyse hinném el. 
Én még nem kaptam el az úgynevezett "nagyatádisz" kort. :D Lehet egyszer engem is megfertőz, de addig még sokszor kényszerítenem kell magam, hogy edzés van. Ez nem azt jelenti, hogy nem akarok ironmant csinálni. Mindenképpen szeretném megcsinálni, emberfeletti teljesítmény, el akarom ezt mondani magamról. Sok oka van, az is, hogy én szeretem ezt a három sportot, csak hát a mennyiségek. :D

Pedig most is ülök az irodában, süt a nap, szinte, mintha nyár lenne. Szinte mintha az atádi forróság lenne. Anyuék, a hugomék is kérdezték, hogy mikor és hol lesz és akkor jönnek szurkolni. Tudom a legtöbb embernek alap, hogy a családja ott van egy ilyen eseménynél. De az én családom "akik be vannak oltva sport ellen" apukám szerint, róluk nem gondoltam volna, hogy szeretnének ott szurkolni a melegben vagy 14-15 órán át, kora reggeltől estig. Bár felvettették, hogy keresnek egy wellness szállodát a közelben. :) De örülnék, ha ott lennének, mert most apu is láthatja, hogy a sport elleni oltásom már elmúlt, sőt visszájára fordult. :) De félek attól is, hogy nem értenék. Nem azt látnák végig, hogy mosolygok, sőt. Valószínűleg azt látnák, hogy szenvedek és nem értenék, hogy miért jó ez nekem. :)
Múltkor néztem kicsit, azt a hülye Távkapcs c. filmet, amiben előre lehetett tekerni az időt. Néha úgy érzem jó lenne most a befutó pillanatára tekerni. :) De hát az út maga a cél. Addig még sok minden vár rám, Krakkó maraton, orfűi edzőtábor, velencei olimpiai táv, kaposvár féltáv...