Nike félmaraton 2013 - élménybeszámoló

Nem is tudom, hogy mivel kezdjem. Sikerült. Ez most idén nem is volt kérdés. De hogyan. Bár a két órás - nem reális - idő nem sikerült, de új egyéni csúcsot értem el.

2:05:56 :)

Ez 8 perccel jobb mint az eddigi rekordom, és fél órával jobb mint a tavalyi nike eredményem.

Nagyon örülök neki, mert azért nagyon féltem tőle, hogy nem tudok majd elszakadni a kényelmes tempómtól.

Az elején nagyon dilemmáztam, hogy most mi legyen: álljak be a 2 órás iramfutó mögé és menjek mögötte amíg bírom vagy hallgassak Vikire, h ne fussuk el az elejét hanem majd a végén próbáljunk meg gyorsítani.

Végül tényleg úgy döntöttem, h nem akarom, hogy az ‘iram megöljön’ és a végén annyira lelassuljak.

Arra a következtetésre jutottam, hogy legyen megint a verseny élvezete az elsődleges cél, nem az időeredmény, ne legyen olyan szenvedés, mint tavaly. 

Az idő nagyon szép volt, futáshoz persze túl meleg, szerintem teljesen olyan mint tavaly. 

Végig az volt a cél, hogy együtt fussunk Vikivel. Megbeszéltük, h az elején én húzom őt, a végén ő engem.

10 perc alatt mi is elértük a rajtvonalat, a 4-es rajtzónából indulva.

Ritkán találkozunk, úgyhogy volt miről beszélgetnünk. Az első négy kilométert végig is dumáltuk.

Gondoltam is, hogy biztos hülyének néznek minket, főleg a sok első félmaratonista.

Mondjuk mégse mi vittük a pálmát.

A Lánchídon elhaladtunk egy férfi mellett aki épp telefonon mondta valakinek, hogyha majd jönnek, akkor a hűtő tetején van a szilva.

A körülötte lévők - köztük mi is - elkezdtünk egyszerre nevetni. Mert ha ezt csak azért nem mondta, mert a 16. kilométerhez szeretne egy kis szilvát frissítésnek, akkor nem hiszem hogy ez olyan fontos, hogy egy félmaraton közben kell megbeszélni. De hát valamivel csak el kell ütni az időt. J És legalább jól felvidította a körülötte futókat. 

Meleg volt, de folyamatosan locsoltuk magunkat.

Az idő meg a táv csak telt. Tavaly sokkal lassabbnak tűnt persze. (nem fél órával)

Néztem az órám, hogy milyen kilométereket megyünk, de Viki nem akarta tudni. Ő régebben a maratonjára főleg futógépen készült fel, nagyon jó az egyenletes tempó tartásában. Neki köszönhetem azt is, h ezen a versenyen elhagytam azt a rossz szokásom, h frissítés közben sétáljak.

Láttam, hogy jók vagyunk, hogy megvan a 6 perces ill. kicsivel az azon belüli átlag is.

Az elején szerintem én húztam őt, de lehet h ezt csak én gondolom így. :) Nagyon sokat előzgettünk. És nem volt könnyű, nagyon sok ember volt. Az ugyanolyan tempójúak néhol sorfalakat alkottak. 

Már nem hívom ezeket holtpontnak, de vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzem fáradt vagyok, már megállnék, sétálnék.

10 kilométernél megint eszembe jutott, amit novemberben már leírtam a blogomba,hogy szerintem igazán 10 km-ig esik jól igazán a futás. Vagy lehet én vagyok olyan szinten. De hát épp ez a lényeg, utána jön a kihívás.

Mentünk, mentünk szépen előre, a megállás, lassítás gondolata nem volt meg, nem fájt semmim, a lábam bírta, de mégis úgy éreztem, h azért már lebírnék ülni a fűbe. :)

Csodálkoztam, hogy ennyire jól bírom, hogy 6 -os 6-on belüli kilométereket megyünk.

Kb. 14-nél láttam meg az első ájult embert, első félmaratonista...

Ilyenkor kiráz a hideg, olyan rossz ezt látni. És sosem értem, hogy hogyan lehet. Napszúrás? Nem isznak eleget? Vagy valami más?

Főleg amikor a végén kiderült, h valaki meg is halt. :S

Szörnyű ilyet hallani, el is rontja az örömet, sosem volt meg ilyen. Legalábbis a niken. De előfordul néha sajnos, de annyira lehangoló, szomorú. 

Ezt akaratlanul is hozzákapcsolom majd ehhez a versenyhez.

De inkább térjünk vissza a jó dolgokra.

Az útvonal ismerős volt, szinte röpültek a kilométerek. 

Csak egy fordítós szakasz volt, ahol láttam a mezőny többi részét. Kerestem az ismerősöket, de sokan nem vettek észre.

A nike falon szurkolást is kaptam. Kár hogy mindhárom falnál ugyanaz az ember szurkolása látszódott és nem váltakozott.

Mar a parlamentet is elhagytuk.

Vikinek még ilyenkor is van energiája poénkodni. Rámutatott az épületre és megkérdezte: "ez tavaly is itt volt? ha másra nem is, árnyéknak jó." :)

Nem sokkal később megkérdezte, hogy mennyinél tartunk.  Mondom 16,5. 

Ezt nagy boldogan vette tudomásul és szinte szárnyalni kezdett. 

Ebből is látom h mennyire egyéni ez az egész futás dolog. Ő reggel szeret futni, én este. Én inkább az elején bírom a tempót ő a végén.

Azt hozzá kell tennem hogy sokkal jobb futó nálam, csak mostanában alig fut. De amikor meglátta az érmet, 4 nappal a verseny előtt úgy döntött h eljön.

Nagyon örültem neki és nem csak azért mert elromlott az mp3 lejátszom és valakinek szóval kellett tartania. :) Ő volt az iramfutóm. J Én nem a zöld lufit követtem, hanem Vikit. 

Nagyon ösztönző volt végig vele futni. Szórakoztattuk egymást közben, kicsit gonoszkodtunk is.

"nézd mar milyen hófehér annak a lánynak a lába."

"nézd neki meg kilóg a bugyija" 

:) na de nem erről szolt ez a verseny.

Ott tartottam hogy 16,5-nél ő nekiiramodott és várta, hogy kövessem. Mondtam neki, hogy már nagyon érzem, hogy elfáradtam és nem megy gyorsabban. Azért még próbálkozott az iramfutással, de amikor látta h lemaradok, bevárt. Azért amikor néztem az órámat meglepődve láttam hogy 5.40-es kilométereket futunk.

http://connect.garmin.com/activity/372448095

Mondtam, hogy menjen nyugodtan. Perceket is rámverhetett volna, de együtt maradtunk a végéig. Szerettem volna, de éreztem, hogy nem megy gyorsabban, csak az utolsó pár száz méternél, a befutónál. :)

Nagyon örülök, hogy sikerült. Nagyon örülök, hogy egyéni rekord lett. Nagyon örülök, hogy végig együtt futottunk. Ez volt együtt a harmadik versenyünk, de az első közös félmaratonunk.

És ahogy Viki megkérdezte:

"Na kivel futottad a legjobb félmaratonodat?"

"Veled."- mondtam

Neki még nem mondtam, de jobb lesz ha elkezd készülni a Spar 30 km-es távjára, mert ott is szükségem lesz iramfutóra. :)