Sajnos már nagyon rég nem írtam a blogba, lassan már 3 hónapja. De nagyobb dolog, mint júliusban Atádon nem is történt. Sőt, utána egy kicsit (vagy nem is kicsit) motivációs válságba estem. Hogy vége és mi a következő és fáradt vagyok. Azt, hogy az Amszterdam maratonon indulni akarok, azt mindenképpen tudtam. De leginkább azért, hogy begyűjtsem az érmet, fussak egy újabb külföldi maratont, de valami nagyra törő tervekkel nem készültem.
De előtte visszaugrok a budapesti 51.5-höz. Úgy volt, hogy én oda szurkolóként megyek, aztán valahogy mégis beneveztem magam. Nem is lelkesen, sőt, mint akinek a fogát húzzák, meg egy 20-ast ki a zsebéből. Gondoltam ez pont a nekem való táv, országos bajnokság, ranglista verseny, na majd itt megmutatom mit tudok és beleadok mindent. Már úszásnál, ez lesz az a verseny, ahol jól "meghalok", a szezont ezzel lezárva.
Persze hallottam már ezeket a szép szavakat, hogy formahanyatlás, de igazából hidegen hagyott mindaddig, amíg meg nem tapasztaltam, hogy mennyire igaz. 51.1-re tényleg nem volt más terv, csak hogy küzdök, ahogy bírok, hogy legyen egy PB és mégis csak OB.
Hát a lényeget összefoglalva, baromi szar eredményem lett szerintem és nem csak az, hanem úgy éreztem mindent beleadok, erre az időeredmények meg elmaradtak. Már amikor 28 perc után jöttem ki a vízből, akkor éreztem, hogy itt valami nem stimmel, mert nyomtam, mint az állat. Bringázásra az órám is behalt és egyszerűen fogalmam sem volt, hogy milyen tempót megyek. Amikor a másik kör fordítójánál rögtön megelőzött egy hatos lány "boly", akikből 3-n rögtön az én korosztályomban voltak, teljesen elszomorodtam. Később egy templom órájáról sikerült megnéznem az időt, de nem tudtam más következtetésre jutni, minthogy a templom órája nem jár jól, mert ennyi rossz nem lehetek. Na akkor kb. el is engedtem az egészet. 27-es átlag sík pályán, 40 km-en, amikor Atádon tudtam menni ilyet. A futást már el is engedtem, feleslegesnek gondoltam a harcot. Már nem is éreztem volna az erőt.
Sikerült rólam egy vicces kép is, amikor épp előttem van az első nőt felvezető bringás. A kép kicsit félrevezető, mert volt közöttünk vagy 2-3 kör. :D
Mondhatni, hogy ezután felfogtam, hogy elvileg normális, hogy ez így van, hogy Atád után hónapok is kellenek, mire összeszedem magam. És azt nem mondhatom, hogy unalmas vagy rövid lett volna a szezon.
De ezután a verseny után nem volt kedvem nagyon edzeni, nemhogy blogot írni. A Wizzair-re mindenképpen menni akartam, de amikor kérdeztem Nándit hogy mi a cél ott, csak annyit mondott, hogy "21 km". :)
De szerettem volna itt is PB-t menni, ami nem is lehetett volna olyan nehéz, de egyszerűen itt is elfogytam. 7 km-ig 5:20-5:30-n szenvedtem, de utánam vége volt. Tiszta ciki volt, hogy az első FM-t futó barátnőmet én fogtam vissza.
Nándi akkor azt is említette azért, hogy tőlem is függ, hogy mikor kerülök újra formába. De még akkor is nagyon úgy voltam vele, hogy jó lesz nekem csak a teljesítés, mint cél Amszterdamban.
Most kivételesen a fartlek edzések tetszettek, még ha sokszor a tüdőm ki is köptem közben, de tetszett, hogy rövidek és tetszett, hogy már tudok 1-2 perceket 4 percen belül futni.
Mindig azt gondoltam, hogy futok én sokat E1ben, csak gyorsan ne kelljen. Ehhez képest, most a hosszú futások adták fel a leckét. 3 óra helyett sikerül összeszenvednem 2:04-t, de úgy, hogy kétszer ültem padon közben. Agyilag egyszerűen nem bírtam. Az is lehet, hogy közrejátszott, hogy ideköltöztünk Amszterdamba, a teljesen új hely, légkör, a stressz, hogy munkát kell találnom. Nem tudom.
Az egyik edzésen kellett hosszabban E2-s pulzusban futnom, ami az elején olyan nehezen ment, majd meg haltam, nem értettem, hogy a kb. 5:40-45-s tempó miért készít ki ennyire. Aztán azt vettem észre, hogy a felétől már sokkal jobb, sőt jól is esik, szinte szárnyalok és tökre sajnáltam, hogy vége lett. Ekkor gondoltam először arra, hogy lehet fordított stratégiával kellene maratont futnom, az elején lassabban, utána gyorsabban.
Az elmúlt héten, napokban kezdett jobban lelkesíteni az időeredmény gondolata.
Nándi kérdezte, hogy
"te mennyit terveztél maratonra? Mert szerintem:
Amikor megláttam, szerintem az első reakcióm nevetés volt. :)
Az utána következő gondolatok:
- Nagyon szeretnék PB-t (4:24) menni, de nem tudom, hogy menne-e.
- Nekem az is elég, ha PB lesz, akár egy perccel 4:24-n belül.
- 4:15 milyen jó lenne, az 9 perc javítás
- Úgy szeretnék egyszer egy 4:12-t futni, egy 6 perces átlagot.
- Adri most a SPAR-on 4:11-t futott, jó lenne nekem is valami hasonlót
- Nándi azt mondta, hogy azok akik ironmant csináltak a nyáron, átlagosan 20 percet javítottak a maratoni idejükön. (4:04?)
- Jaj, istenem mennyire jó lenne, ha az időm 3-as kezdődne. Elég lenne nekem 3:59:59 is. Ezt akkor mennyi ember orra alá tudnám dörgölni. :)
De pont ez az, van több ismerősöm, akinek a legjobb maratoni ideje 4 óra és pár perc, de őket mindig is sokkal jobb futónak gondoltam magamnál. Ezért nem reális ez az egész. Ezért gondolom, hogy a reális időm 4:15 ezen a maratonon.
De ők nem is csináltak ironmant, ők nem is készülnek talán ilyen tudatosan, ők talán apróbb hibákat is elkövetnek.
Az első tervem az volt, hogy 5:45 és 6:00 között tartom a tempót, az elején könnyedebben, a végén már nagyon küzdve.
Azóta az a tervem, hogy beállok a 4 órás iramfutó mögé és követem amíg bírom.
Az 51.5-n nem jött össze az a nagy küzdés, vagyis a küzdés talán, de az eredmény nem. Az edzésnaptár szerint ez most nekem egy A kategóriás verseny, most kell beleadnom mindent és a legfontosabb, amit a Nándi írt:
"És ezt nagyon el kéne hinni, mert KÉPES VAGY RÁ!"
Nándi akkor azt is említette azért, hogy tőlem is függ, hogy mikor kerülök újra formába. De még akkor is nagyon úgy voltam vele, hogy jó lesz nekem csak a teljesítés, mint cél Amszterdamban.
Most kivételesen a fartlek edzések tetszettek, még ha sokszor a tüdőm ki is köptem közben, de tetszett, hogy rövidek és tetszett, hogy már tudok 1-2 perceket 4 percen belül futni.
Mindig azt gondoltam, hogy futok én sokat E1ben, csak gyorsan ne kelljen. Ehhez képest, most a hosszú futások adták fel a leckét. 3 óra helyett sikerül összeszenvednem 2:04-t, de úgy, hogy kétszer ültem padon közben. Agyilag egyszerűen nem bírtam. Az is lehet, hogy közrejátszott, hogy ideköltöztünk Amszterdamba, a teljesen új hely, légkör, a stressz, hogy munkát kell találnom. Nem tudom.
Az egyik edzésen kellett hosszabban E2-s pulzusban futnom, ami az elején olyan nehezen ment, majd meg haltam, nem értettem, hogy a kb. 5:40-45-s tempó miért készít ki ennyire. Aztán azt vettem észre, hogy a felétől már sokkal jobb, sőt jól is esik, szinte szárnyalok és tökre sajnáltam, hogy vége lett. Ekkor gondoltam először arra, hogy lehet fordított stratégiával kellene maratont futnom, az elején lassabban, utána gyorsabban.
Az elmúlt héten, napokban kezdett jobban lelkesíteni az időeredmény gondolata.
Nándi kérdezte, hogy
"te mennyit terveztél maratonra? Mert szerintem:
A: 3:57
B: 4:05
C: 4:10"
Amikor megláttam, szerintem az első reakcióm nevetés volt. :)
Az utána következő gondolatok:
- Nagyon szeretnék PB-t (4:24) menni, de nem tudom, hogy menne-e.
- Nekem az is elég, ha PB lesz, akár egy perccel 4:24-n belül.
- 4:15 milyen jó lenne, az 9 perc javítás
- Úgy szeretnék egyszer egy 4:12-t futni, egy 6 perces átlagot.
- Adri most a SPAR-on 4:11-t futott, jó lenne nekem is valami hasonlót
- Nándi azt mondta, hogy azok akik ironmant csináltak a nyáron, átlagosan 20 percet javítottak a maratoni idejükön. (4:04?)
- Jaj, istenem mennyire jó lenne, ha az időm 3-as kezdődne. Elég lenne nekem 3:59:59 is. Ezt akkor mennyi ember orra alá tudnám dörgölni. :)
De pont ez az, van több ismerősöm, akinek a legjobb maratoni ideje 4 óra és pár perc, de őket mindig is sokkal jobb futónak gondoltam magamnál. Ezért nem reális ez az egész. Ezért gondolom, hogy a reális időm 4:15 ezen a maratonon.
De ők nem is csináltak ironmant, ők nem is készülnek talán ilyen tudatosan, ők talán apróbb hibákat is elkövetnek.
Az első tervem az volt, hogy 5:45 és 6:00 között tartom a tempót, az elején könnyedebben, a végén már nagyon küzdve.
Azóta az a tervem, hogy beállok a 4 órás iramfutó mögé és követem amíg bírom.
Az 51.5-n nem jött össze az a nagy küzdés, vagyis a küzdés talán, de az eredmény nem. Az edzésnaptár szerint ez most nekem egy A kategóriás verseny, most kell beleadnom mindent és a legfontosabb, amit a Nándi írt:
"És ezt nagyon el kéne hinni, mert KÉPES VAGY RÁ!"
Igazából azóta vannak ilyen nagy terveim, amióta beszéltem vele a héten, mert nagyon sok biztató dolgot mondott, nagyon hisz bennem nekem is jobban kéne magamban.
De azért én vagyok az, aki érzem, hogy mi van edzések közben, én vagyok, aki pontosan tudom, hogy mi volt az eddigi versenyeimen és az alapján az a tapasztalat, hogy az elején mindig vannak nagy célok, de verseny közben, főleg a végén pedig marad a küzdés a túléléssel.
Szeretném, hogy ne így legyen, de mégis csak maratonról van szó. Ezt a 42 km-t pedig továbbra sem szabad lebecsülni.
Szóval most úgy vagyok vele, hogy lesz, ami lesz, de beleadok amit tudok, de annyira, hogy el is érjek a célig. Azt már most tudom, hogy mi lesz az a mondat, amivel folyamatosan motiválni fogom magam közben: "Ironman vagy. Ha azt meg tudtad csinálni, akkor ez is menni fog." :)
Holnap pedig szuperhős leszek. :)
No comments:
Post a Comment