Már lefutottam jó pár félmaratont, amikor azt mondtam egyszer magamnak, hogy ha egyszer 1-essel fog kezdődni a félmaratoni nettó időm, elértem minden célt, amit félmaratoni tekintetben akartam.
Eddig kb. 15 félmaratont futottam. Az első nagyon kemény volt és tanulságos. A második rendes felkészüléssel 20 perccel jobb és aztán jött a többi. Majdnem egy évig nem sikerült megdöntenem a rekordomat, majd 2013. szeptemberében barátnőm támogatásával 2:05:56-t futottunk. Nagyon boldog voltam, hogy végre beléptem a 6 perces álomhatárba.
Azóta megint eltelt fél év és futottam több félmaratont is (sőt időközben egy maratont is), de a korábbi félmaratoni időmet nem sikerült megjavítanom. Mindig azzal mentegettem magam, hogy én egy lassú futó vagyok és sosem leszek igazán gyors és az alkatom sem jó hozzá, mert túl magas vagyok és egyébként is 65 kiló súlyt kell cipelnem.
Valaki erre mondta, hogy de Paula Radcliffe, a maraton világcsúcstartója, is magas. Na gyorsan meg is néztem wikipédiában, de kiderült, hogy csak 173 centi, míg én 179 vagyok és ő egyébként is csak 54 kiló. :) (Kifogás az mindig van. :))
Egy héttel korábban Baján futottam félmaraton, akkor is szerettem volna rekordot dönteni, ott az volt a stratégia, hogy az elején megnyomom, mert a végén úgyis lassú vagyok. Hát akkor valahogy a 8. kilométertől elfogyott az erőm és nem ment. Ez arra lett elég, hogy a második legjobb félmaratoni időmet megfussam.
http://connect.garmin.com/activity/474406482
Egyébként is a Vivicittára volt ez kitűzve célnak, hogy megpróbáljak két órán belül beérni. Adta magát, hiszem Attila volt a két órás iramfutó. Az volt a terv, hogy követem őt, ameddig bírom.
Aztán kiszámoltam, hogy a 2 órás félmaraton tulajdonképpen 5:41-es kilométer átlagokat jelent. Talán amikor ezt megtudtam, akkor gondoltam, hogy akkor ez nem fog menni. Amikor 10 kilométeres versenyen voltam, akkor tudtam egy 56 percet menni, de én nem tudom az 5:40-t tartani, max. 10 kilométeren. Mindig bennem volt a gát, hogy még ha az elején megy is, a végére elfáradok és nem fog menni, én nem tudok a verseny végén gyorsítani. Úgy álltam oda ma a rajt elé, hogy egy 2:03 még lehet, de 2 óra alatt nem.
És akkor itt jönnek azok a dolgok, hogy "You are stronger, than you think", hogy "minden fejben dől el". Azért is jó ez a sport, mert az ember folyamatosan feszegeti a határait és át is lépi azokat. Olyan dolgok kijönnek az emberből, amit nem is ismert.
Úgy álltam ma oda, hogy jó talán egyéni rekord lesz, de majd ezután végre elkezdek iramfutásokat, intervallumedzéseket csinálni és majd akkor ősszel meg lehet a 2 órán belüli idő.
Azzal is mentegettem magam mindig, hogy mi értelme úgy versenyezni, hogy hajszolja magát az ember, menjen inkább lassabb, kellemesebb tempóban és akkor jobban tudja élvezni is. (Bár a nevében is benne van, ez verseny!!!)
Nem éreztem magam idegesnek, de volt aki azt mondta, hogy annak látszódom. Már szinte rutinból megy ez a félmaratonozás. :) Odaálltam a rajthoz lesz ami lesz alapon.
Annyi ember volt, hogy már a rajtzónába sem fértem be. Már akkor le voltam maradva az iramfutóktól, amikor még el sem indult a mezőny.
Ma nem fogok részletekbe menő leírást írni. Itt nem ez a lényeg, hanem, hogy ment. :) Magam sem értem hogyan. Segített, hogy láttam a távolban a célt, a fehér lufit. Segített, hogy futottam már maratont. Agyban ad ez egy plussz löketet, hogy én már maratonista vagyok, hogyha már azt megcsináltam, nehogy már egy félmaratont jelentsen gondot.
Annak ellenére, hogy jól ment a futás és láttam az órámon folyamatosan, hogy jó időket megyek magamhoz képest, mégsem kerültem közelebb a lufihoz. Volt, hogy 5:20-as kilométert futottam és még úgysem. Akkor feladtam magamban, hogy meglegyen a 2 órás idő, de éreztem, hogy bírom és ezért menni kell tovább.
Azért lehet a szívem mélyén még bíztam. Gondoltam, hogyha most már van 5:20-as kilométerem is, akkor az valahogy + - ban majd kiegyenlíti egymást. Jó, de akkor miért nem kerültem még közelebb a lufihoz???
Nembaj, fussunk, menjünk előre, küzdjünk, a PB-ért, küzdjünk a 2:03-ért, mert mindjárt jön az a pont, amikor kifáradok.
Nem, ma nem. :) Ma nem jött. :) Direkt vittem magammal egy zselét, hogy majd megeszem, hogy majd több mint egy év után, újra kipróbálok egy zselét, hogy vajon azóta már hat-e. Persze tudom, hogy versenyen nem próbálunk ki semmi újat, de ez úgy sem valami tét verseny volt, csak egy újabb félmaraton. :)
De végül nem ettem meg. Csak vizet és izot ittam. Egy hajrá Réka, egy ismerős biztatása, sokkal nagyobb erőt adott, mint amit ez a zselé tudott volna. Nem akartam megállni inni sem, gondoltam menni fog közben is, de már az első frissítőnél úgy félrenyeltem, hogy láttam, ahogy az orromon jön ki a víz. :) Úgy döntöttem, pár másodperc vesztést megér az, hogy ivás közben sétáljak.
Csak mentem előre, törtem az utat, előzgettem. 14-nél megtáltosodtam, ott volt három 5:20 körüli kilométerem. Nem is értettem, hogy mi van velem. Mégsem igaz az a "legenda", hogy a végén már nem tudok gyorsítani? Az útközbeni zenék is nagyon ösztönzőek voltak. Volt, amikor elkezdtem futni a gyors dobritmusra. Amikor láttam, hogy milyen jól megy, még inkább ösztönzött, hogy tartsak így ki tovább. 15-nél gondoltam, hogy már meglehet. Számolgattam, néztem az órám, de nem voltam benne biztos. Láttam, hogy az órám már megint kb. 200 méterrel előrébb jár, mint a rendes kilométertáblák.
17-nél visszalassultam 5:40-44-re. Huha. :) De akkor is gondoltam, hogy ha innen tartom az 5:40-t, akkor még meglehet. 18-nál láttam, hogy ilyen tempóval szinte biztos. Féltem azért, hogy nehogy ez túl sok legyen és kifáradjak mielőtt vége.
Aztán beértünk a szigetre, innen még kb. másfél. Még jobban ráerősítettem, már vizet is csak azért vettem el, mert a fiú mondta, hogy igyál egyet, de csak magamra öntöttem.
Láttam több ismerőst, megelőztem őket, egyre inkább közelebb értem, végre, a fehér lufihoz. Nem csak a célhoz, a fehér lufihoz. Nyomtam, csak nyomtam, már olyan hangosan vettem a levegőt, hogy egy lány hátra is nézett. :) Én is így szoktam a nagyon lihegőkre nézni. :)
Attila kiabál, néha hátranéz, integet, "Gyere Réka gyere." Hu, mondom milyen jó lenne utolérni őket és velük együtt befutni. Aztán kb. 1 perc múlva, pár száz méterrel a vége előtt utol is értem őket. Annyira meglepett, hogy futottam is tovább. :) Bennem volt a hév, gondoltam, miért érnék be az iramfutókkal, ha beérhetek előttük is. :)
A fenti óra 2:03... valamennyit mutat... Befutok. :) Igyekeztem nem elsőként az órám leállítani, mert mostanában csak óraleállítós befutóképeim vannak. :)
És akkor látom, hogy az órám szerint 1:59:25. :)
Annyira boldog voltam, annyira örültem. Nem sokon múlott, de sikerült. :) Ez másfajta öröm volt. :) Ha sokat jár az ember versenyekre és a hasonló dolog történik: egy újabb félmaraton, nem csúcs, csak egy "szokásos" verseny, el tud tűnni az igazi öröm.
De ez más volt. Annyira örültem, annyira akartam, hogy sikerüljön. :)
Nem szoktam egyébként kérdezés nélkül eredménnyel dicsekedni, de ma megtettem. Képzeljétek....ma sikerült végre két órán belüli félmaratont futnom. :) Annyira örültem ennek. :)
Annyira, hogy rögtön szaladtam is ki Tomihoz. Kérdezi is, hogy és az érem hol van? Jaj, mondom azt elfelejtettem. :) Mentem is vissza érte. :)
Azóta megint eltelt fél év és futottam több félmaratont is (sőt időközben egy maratont is), de a korábbi félmaratoni időmet nem sikerült megjavítanom. Mindig azzal mentegettem magam, hogy én egy lassú futó vagyok és sosem leszek igazán gyors és az alkatom sem jó hozzá, mert túl magas vagyok és egyébként is 65 kiló súlyt kell cipelnem.
Valaki erre mondta, hogy de Paula Radcliffe, a maraton világcsúcstartója, is magas. Na gyorsan meg is néztem wikipédiában, de kiderült, hogy csak 173 centi, míg én 179 vagyok és ő egyébként is csak 54 kiló. :) (Kifogás az mindig van. :))
Egy héttel korábban Baján futottam félmaraton, akkor is szerettem volna rekordot dönteni, ott az volt a stratégia, hogy az elején megnyomom, mert a végén úgyis lassú vagyok. Hát akkor valahogy a 8. kilométertől elfogyott az erőm és nem ment. Ez arra lett elég, hogy a második legjobb félmaratoni időmet megfussam.
http://connect.garmin.com/activity/474406482
Egyébként is a Vivicittára volt ez kitűzve célnak, hogy megpróbáljak két órán belül beérni. Adta magát, hiszem Attila volt a két órás iramfutó. Az volt a terv, hogy követem őt, ameddig bírom.
Aztán kiszámoltam, hogy a 2 órás félmaraton tulajdonképpen 5:41-es kilométer átlagokat jelent. Talán amikor ezt megtudtam, akkor gondoltam, hogy akkor ez nem fog menni. Amikor 10 kilométeres versenyen voltam, akkor tudtam egy 56 percet menni, de én nem tudom az 5:40-t tartani, max. 10 kilométeren. Mindig bennem volt a gát, hogy még ha az elején megy is, a végére elfáradok és nem fog menni, én nem tudok a verseny végén gyorsítani. Úgy álltam oda ma a rajt elé, hogy egy 2:03 még lehet, de 2 óra alatt nem.
Úgy álltam ma oda, hogy jó talán egyéni rekord lesz, de majd ezután végre elkezdek iramfutásokat, intervallumedzéseket csinálni és majd akkor ősszel meg lehet a 2 órán belüli idő.
Azzal is mentegettem magam mindig, hogy mi értelme úgy versenyezni, hogy hajszolja magát az ember, menjen inkább lassabb, kellemesebb tempóban és akkor jobban tudja élvezni is. (Bár a nevében is benne van, ez verseny!!!)
Nem éreztem magam idegesnek, de volt aki azt mondta, hogy annak látszódom. Már szinte rutinból megy ez a félmaratonozás. :) Odaálltam a rajthoz lesz ami lesz alapon.
Annyi ember volt, hogy már a rajtzónába sem fértem be. Már akkor le voltam maradva az iramfutóktól, amikor még el sem indult a mezőny.
Ma nem fogok részletekbe menő leírást írni. Itt nem ez a lényeg, hanem, hogy ment. :) Magam sem értem hogyan. Segített, hogy láttam a távolban a célt, a fehér lufit. Segített, hogy futottam már maratont. Agyban ad ez egy plussz löketet, hogy én már maratonista vagyok, hogyha már azt megcsináltam, nehogy már egy félmaratont jelentsen gondot.
Annak ellenére, hogy jól ment a futás és láttam az órámon folyamatosan, hogy jó időket megyek magamhoz képest, mégsem kerültem közelebb a lufihoz. Volt, hogy 5:20-as kilométert futottam és még úgysem. Akkor feladtam magamban, hogy meglegyen a 2 órás idő, de éreztem, hogy bírom és ezért menni kell tovább.
Azért lehet a szívem mélyén még bíztam. Gondoltam, hogyha most már van 5:20-as kilométerem is, akkor az valahogy + - ban majd kiegyenlíti egymást. Jó, de akkor miért nem kerültem még közelebb a lufihoz???
Nem, ma nem. :) Ma nem jött. :) Direkt vittem magammal egy zselét, hogy majd megeszem, hogy majd több mint egy év után, újra kipróbálok egy zselét, hogy vajon azóta már hat-e. Persze tudom, hogy versenyen nem próbálunk ki semmi újat, de ez úgy sem valami tét verseny volt, csak egy újabb félmaraton. :)
De végül nem ettem meg. Csak vizet és izot ittam. Egy hajrá Réka, egy ismerős biztatása, sokkal nagyobb erőt adott, mint amit ez a zselé tudott volna. Nem akartam megállni inni sem, gondoltam menni fog közben is, de már az első frissítőnél úgy félrenyeltem, hogy láttam, ahogy az orromon jön ki a víz. :) Úgy döntöttem, pár másodperc vesztést megér az, hogy ivás közben sétáljak.
Csak mentem előre, törtem az utat, előzgettem. 14-nél megtáltosodtam, ott volt három 5:20 körüli kilométerem. Nem is értettem, hogy mi van velem. Mégsem igaz az a "legenda", hogy a végén már nem tudok gyorsítani? Az útközbeni zenék is nagyon ösztönzőek voltak. Volt, amikor elkezdtem futni a gyors dobritmusra. Amikor láttam, hogy milyen jól megy, még inkább ösztönzött, hogy tartsak így ki tovább. 15-nél gondoltam, hogy már meglehet. Számolgattam, néztem az órám, de nem voltam benne biztos. Láttam, hogy az órám már megint kb. 200 méterrel előrébb jár, mint a rendes kilométertáblák.
17-nél visszalassultam 5:40-44-re. Huha. :) De akkor is gondoltam, hogy ha innen tartom az 5:40-t, akkor még meglehet. 18-nál láttam, hogy ilyen tempóval szinte biztos. Féltem azért, hogy nehogy ez túl sok legyen és kifáradjak mielőtt vége. Aztán beértünk a szigetre, innen még kb. másfél. Még jobban ráerősítettem, már vizet is csak azért vettem el, mert a fiú mondta, hogy igyál egyet, de csak magamra öntöttem.
Láttam több ismerőst, megelőztem őket, egyre inkább közelebb értem, végre, a fehér lufihoz. Nem csak a célhoz, a fehér lufihoz. Nyomtam, csak nyomtam, már olyan hangosan vettem a levegőt, hogy egy lány hátra is nézett. :) Én is így szoktam a nagyon lihegőkre nézni. :)
Attila kiabál, néha hátranéz, integet, "Gyere Réka gyere." Hu, mondom milyen jó lenne utolérni őket és velük együtt befutni. Aztán kb. 1 perc múlva, pár száz méterrel a vége előtt utol is értem őket. Annyira meglepett, hogy futottam is tovább. :) Bennem volt a hév, gondoltam, miért érnék be az iramfutókkal, ha beérhetek előttük is. :)
A fenti óra 2:03... valamennyit mutat... Befutok. :) Igyekeztem nem elsőként az órám leállítani, mert mostanában csak óraleállítós befutóképeim vannak. :)
És akkor látom, hogy az órám szerint 1:59:25. :)
Annyira boldog voltam, annyira örültem. Nem sokon múlott, de sikerült. :) Ez másfajta öröm volt. :) Ha sokat jár az ember versenyekre és a hasonló dolog történik: egy újabb félmaraton, nem csúcs, csak egy "szokásos" verseny, el tud tűnni az igazi öröm.
De ez más volt. Annyira örültem, annyira akartam, hogy sikerüljön. :)
Nem szoktam egyébként kérdezés nélkül eredménnyel dicsekedni, de ma megtettem. Képzeljétek....ma sikerült végre két órán belüli félmaratont futnom. :) Annyira örültem ennek. :)
Annyira, hogy rögtön szaladtam is ki Tomihoz. Kérdezi is, hogy és az érem hol van? Jaj, mondom azt elfelejtettem. :) Mentem is vissza érte. :)
Nehéz volt? Nem volt könnyű, de sok versenyem volt sokkal nehezebb. Megvolt a cél és tudtam mi kell hozzá. Nem volt kifogás, nem volt semmi. Mentem, jól ment.
Bár sokszor gondoltam futás közben arra, hogy milyen jó is a lassú 6-6:30-as tempóm, akkor lehet igazán élvezni a futást.
De ami a legnagyobb tanulsága volt a mai versenynek, hogy eddig nem bíztam eléggé magamban és én magam állítottam fel a korlátokat. :) Na és az, hogyha ennél jobb időt akarnék, akkor tényleg el kell kezdenem a fartlekezést. :)
Bár sokszor gondoltam futás közben arra, hogy milyen jó is a lassú 6-6:30-as tempóm, akkor lehet igazán élvezni a futást.
De ami a legnagyobb tanulsága volt a mai versenynek, hogy eddig nem bíztam eléggé magamban és én magam állítottam fel a korlátokat. :) Na és az, hogyha ennél jobb időt akarnék, akkor tényleg el kell kezdenem a fartlekezést. :)
Egy kis statisztika: 1871 nőből 595. lettem.
 |
| ANGYALCIPŐK |
No comments:
Post a Comment